Amnézia

Gépek hangjára keltem fel. Homályosan láttam. piskoltam párat míg végre tisztán láttam. Körül néztem. A falak fehérek voltak. Egy kis asztal állt a bal oldalamon és egy nagy csokor virág volt ott egy szép kézzel készitett vázában. Megemeltem a jobb kezem. Rávoltam kötve egy gépre. Mi folyik itt? Semmire nem emlékszek. Hallotam, hogy nyikorog az ajtó. Egy ismeretlen ember lépet be. Az arcát nem láttam mert kapucni volt rajta és lehajtotta a fejét. Kb 184cm magas lehet. Szürke pulcsi van rajta és fekete szakadt farmer. Pislogok párat hátha jobban látom Nyikorogva becsukta az ajtot és lehajtott fejjel az ágyam melleti székre ült.
-Ki maga?-kérdeztem érdeklödve az ismeretlen alakot. De ő szonélkül levette a kapucniját és a hajába turt. Olyan ismerös volt az arca. Zöldes kékes szemével rámnezet és minden porcikám megremegett. A tekintette csontig hatolt. Nem mosolygott. Halkan vett egy mély levegöt.
-Az orvosok mondták, hogy még nem emlékszel semmire.
Az orvosok?? Mivan? Kitágult szemmel figyeltem ahogy az ismeretlen férfi újra beszélni kezd.
-Tudod Zoe én azt hittem tudok rád vigyázni a szüleidnek is ezt igértem. És most miattam....-nem fejezte be a mondani valoját. Köhintet párat majd felvette a kapucniját. Hogy értette, hogy vigyáz rám? És az a nevem, hogy Zoe? Ki vagyok én egyáltalán? Mit tett velem ez a srác?? Össze vagyok zavarodva. Egy hangse jön ki a torkomon a pánikolástól. Nem tudok beszélni. Bejött pár nővér.
-Úram vége a látogatási idönek és pihenije is kéne Zoenak.-felált a székröl elindult az ajtó felé és bicentet felém még egyet.
Az egyik nővér közel jött hozzám felemelt az ágyam végéből egy lapott és átolvasta. Majd egy tűvel közelitett felém. Nem birtam ellenkezni. A karomba nyomta. Majd minden elkezdet homályos lenni. Láttam, hogy egy folt kisétál az ajtón majd elnyomott az álom.