Lysande Haddock árvaházban nőtt fel, így egész életében ott lebegett a feje fölött a kérdés: Ki is ő valójában, hová tartozik?
A huszonhárom éves lányt csupán különös, sárkány alakú medálja emlékezteti múltjának egy apró töredékére, valamint különös álmai egy fehér sárkányról - legalábbis ő úgy hiszi, csak álmok. Hiszen a sárkányok pusztán a mesékből ismert varázslények, nem lehetnek valóságosak, igaz?
Ám egy napon kiderül, hogy az árvaház vezetője, Elza néni többet tud, mint amit a lány eddig hitt, Lyshez pedig nem várt látogató érkezik.
[Szerzői megjegyzés: Ez életem első fanfictionje. Még 2017/18-ban írtam, amikor az Így neveld a sárkányodat-trilógia harmadik részére vártunk, így a második film után játszódik, és alternatív befejezéssel zárul.]
/Az általam megalkotott karakterek, történetelemek a saját szellemi tulajdonomat képzik, minden más a DreamWorkshöz és Cressida Cowellhez tartozik - én csupán kölcsönvettem a szereplőket és a csodás, sárkányokkal teli világot, amit megálmodtak./
Nehéz egy szuper sztár közelébe kerülni, főleg ha az elzárkózik az emberektől.
Kim Namjoon egy híres rapper aki már többször megtapasztalta hogy a körülötte lévők előszeretettel használják ki vagyonát és kapcsolatait.
Kim Seokjin pedig egy átlagos, szegény származású, de annál szebb és nagylelkűbb fiatal felnőtt, ki önzetlenül segít mindenkinek.
Egy véletlennek köszönhetően fut össze a két fiú és Namjoonnak rá kell jönnie hogy nem az összes ember hatalomvágyó, Seokjin pedig minden erejével azon van hogy megmutassa a hírességnek mi is az az önzetlenség és szeretet. Az ő esetükben... Talán szerelem?