나비 Nabi

Sosem tudtam mi az a törődés vagy éppen a szeretet, ami alapvető emberi tulajdonság, ha valaki a Földre születik. Ez adódhat abból is, hogy a hátterem nem éppen a szépségéről híres na meg a becsületéről, de ez az én esetben elnézhető, mivel egy lélektelen, érzés nélküli személy vagyok, aki csak azért él, hogy bajt bajra halmozzon. Nem különösebben zavart az a tudat, hogy e nélkül a kulcsfontosságú érzés nélkül nőttem fel, de egy nap az életem 180 fokos fordulatot vett az Ő érkezésével, akit legelőször a pokol mélyére kívántam, de lassan haladva egyről a kettőre valami megváltozott. Valami, amit nem hittem volna, hogy velem megtörténhet, de mégis... Vajon mi ez az érzés, ami miatta van?

- Mikor zenélek akkor megszűnik körülöttem a világ, de ezt főleg akkor érzem, mikor táncolhatok. Tudod, ez olyan érzés, mint mikor a madarak repülnek. Ha nem tàncolhatnék akkor megfulladnék a tétlenségben.- nézett rám jelentőségteljesen, hogy fűzzek hozzá valamit, de én lesütöttem a szemem. Elmosolyodott és elkezdett játszani a klaviatúrán egy nagyon szép darabot, aminek a címe a fejemben azonnal megszületett.
Olyan légies, olyan kecses, és szép, mint egy pillangó.

- Ez a zene arra emlékeztet, mikor valami után keresgéltem az életben, ami addig hiányzott... Sose tudtam megtalálni, mert akadályba ütköztem, így abbahagytam a keresgélést és beletörődtem a sorsomba.

- Még mindig így érzel?- léptem a zongorához közel. Barna szemei az enyémeket pásztázták, ahogy én is az övét. A zene egyáltalán nem állt meg, de nem is bántam, hisz akkor láttam meg igazi valóját egy zenésznek, aki egyben egy nagyszerű táncos is.

- Nem.- mosolyodott el.- Azt hiszem, megtaláltam a saját pillangómat, akit egész végig kerestem. Megérte a várakozás minden percét.
És te , Songeun, megtaláltad azt a valakit, akit egész végig kerestél?