Hirtelen ezernyi gondolat indult el benne, mintha egy ajtót nyitott volna ki ezzel a kérdéssel Nadynn. - Tudod, az ember ragaszkodik még a saját fájdalmához és görcsösen kapaszkodik a félelmeibe is. - De miért?-Kérdezi értetlenül. - Mert a fájdalom, a félelem és a sértődöttség elhomályosítja az elméd. A pillangó ott volt a kezében, fogta, hogy el ne repüljön. - Nézd a fájdalom is pont ilyen...-Felé fordult kezében a lepkével. - Milyen? - Mint ez a pillangó. Ha elengedem, messzire száll és csak az emléke marad. - És ez ennyire egyszerű? - Nem.-Ránézett... folytatta. - Mert ragaszkodok hozzá, nem akarom elengedni, hisz az emléke úgyis ott marad. De később talán rájövök, hogy amíg a fájdalom kötelét fogom, addig csak az egyik kezemmel tudom megfogni a kezed. De ez csak fél... A fél dolgok életképtelenek. E közben mozdulna a másik kéz is, de a fájdalom... Ekkor jön el a pillanat, amikor választani kell, mert a kettő egyszerre nem tud működni. Ha két kézzel akarlak téged, a fájdalmat el kell engednem... De már a részemmé vált és a tudat, hogy tartozok valahová... A fájdalom, a félelem mind a sötét oldal része. És én már döntöttem, a sötét oldalhoz tartozok.