A Kapu

Amikor a Föld bolygón megjelent az élet, megjelent a gonoszság is. Ahogy az emberek értelmesebbek lettek, a tulajdon iránti vágyuk is nőtt. Így volt ez már azóta, hogy az emberek értelme kinőtt az állati értelemből. Az „enyém" utáni vággyal arányban nőtt a tetteikben megjelenő erőszak is. Nem volt elég, hogy az élettel, a fénnyel együtt járt a sötét is, még az emberek is alkottak maguknak rémségeket. Az álmaikban megjelenő rémek megtestesültek a földön is. Kísértették őket, és mások rémálmaiban is megjelentek. Csúszó-mászó nyáladzó rémek, baltás gyilkosok, Freddy Krugerek, Hasfelmetsző, minden ami az évezredek alatt teremtődött, vagy teremtetett.
Aztán, meghaltak a jó és rossz emberek is. A lelküket a teremtőnek adták, aki a purgatóriumba küldte a rosszakat. Ott már nem ártottak senkinek sem, de a sok, a földtől megszabadított ártó lélekkel együtt már akkora tömeget képeztek, hogy a jó és a rossz közötti egyensúly a földön megbomlott.
Ekkor a teremtő létrehozta egy párhuzamos univerzumban a Föld mását. Ide transzportálódtak az ártó lelkek. Teltek az évszázadok, és már ez a Föld sem tudta tovább befogadni azt a sok gonoszságot, ami a Földről ide került. Jó itt nem keletkezett a sok rosszból. Következménye az lett, hogy a Föld felé megnyílt egy átjáró, amin át a gonosz visszaáramlott a Földre. Ezt elkerülendő a teremtő egy ideig maga vigyázta a kaput, hogy az gonosz lelkek itt maradjanak. Később a purgatórium által megtisztított lelkekből harcosokat állított a kapu védelmére. Visszament az időben és létrehozott egy különleges gént, melyet az emberekbe ültetett. Ez a gén a születendő lányokban öröklődött tovább. Ezek a nők képesek voltak arra, hogy miután a teremtő aktiválta a szunnyadó gént bennük, a tudatuk kettéváljon és a másik fele megtestesüljön a párhuzamos Földön.
Az ő történetükről, harcu