Már csak pár perc, és hazamehetek. Utálom a pénteket, mert a festőszakkör 6-ig tart az suliban. Ilyenkor csak 1-2 folyosón van világítás, az iskola kísértetiesen csendes. Már csak Ő van itt, a hülye haverjaival, és nem szeretnék Vele találkozni egy homályos folyosón. Szakkör előtt késésben voltam, így természetesen teljesen elfelejtettem lehozni a kabátomat a szekrényemből. Sosem megyek már fel a 3.-ra ilyen későn... De 2 választásom volt: Vagy megfagyok hazafelé, vagy felküzdöm magamat a poén kedvéért kivilágítatlan emeletre. Mivel nem akarok tüdőgyulladásban elhalálozni, ezért az utóbbit választottam, és felbattyogtam a harmadikra. Ha a hatalmas ablakokon beszűrődő utcai lámpa fénye nem lett volna, teljes sötétség borította volna a folyosót, mint amilyen a bamba Hauro fejét. Nem egy észlény a srác. Hál' az égnek, így még pont láttam, merre megyek. Még jó, hogy a szekrényem majdnem egy ablak mellett volt, különben nem láttam volna a számát. Zavartan babrálni kezdtem a kulccsal. Minél hamarabb szabadulni akartam innen. Túl nagy volt a csend, és túl sötét volt. Kinyitottam a szekrényt de a kabátomat sehol sem találtam. Mi a...? Mozgást hallottam a hátam mögött, majd egy érezhetően nálam nagyobb termetű lélek szuszogását éreztem fülem mellett. -Helló, Chiyun...