A Végzet Doboza
  • Reads 147
  • Votes 16
  • Parts 1
  • Reads 147
  • Votes 16
  • Parts 1
Complete, First published Jul 21, 2018
Ilumenyn Phoenix, katonai napló:

Ezüsthold után 1846. 3. hava 30. Rhogin, Sziklaszirt.
Az a hír járja, hogy a Gödör teremtményei szemet vetettek a Végzet Dobozára, amely egykoron Ummar pusztulását okozta. A sacrediumi fényajkúak azzal a küldetéssel bíztak meg, hogy egy sereggel vonuljak Völgyliliom folyóközi szigetére a Kínok Palotája elé, s kutassam fel az ősi ereklyét, majd vigyem el a Mennyei birodalomba.
Azt mondták jól megfizetnek és még sereget is kölcsönöznek, legyen ott bármi. Az ostobák. egyedül megyek, sereg nélkül és nem a fizetségért.
Egyszerűen jó móka lesz.
A szóbeszéd szerint senki és semmi sem távozott még onnét. Oly erő, oly sötétség lappang azon a helyen, hogy még ragroszt démonjai is félve suttognak róla.
Előre várom...


"Mától majdhogynem ezer évvel, az Árnyösvényűek egy megmaradt csoportja, fékezhetetlen dühvel vezérelve elszabadítottak, egy a Végzet dobozába zárt Névtelen démont, akit még maga Divinor űzött el Ummarból, s rabosított az idők végezetéig. Az umbramerek a démon erejét felhasználva szerették volna kiszabadítani urukat, de próbálkozásuk iszonyatos kudarcba fulladt. Az ősi erő - melyet önelégült módon magukénak hittek -, elszabadult, s rettenetes pusztítást végzett. Városok és országok pusztultak el, népek ritkultak meg vagy égtek el a fergetegben, melyhez hasonlót Divinor tisztítótüze óta nem látott a világ. Az Összeomlás napja mindent megváltoztatott. Ami eddig szép volt és jó, szinte megszűnt létezni, s emléke némán bujkál valahol a homályban."


(A Vér és becsület előzményeit tartalmazza)
All Rights Reserved
Sign up to add A Végzet Doboza to your library and receive updates
or
#133mágia
Content Guidelines
You may also like
Egy teljesen más világ  by RapiSzandi
57 parts Complete
Mondd te hiszel a természetfeletti lényekbe? Elhiszed amiket a könyvekből olvasol? Elhiszed, hogy létezik egy másik világ? Mert létezik.... Sarah Evans népszerű lány volt. A sors telt idomokkal, hosszú barna hajjal és igéző barna szemekkel áldotta meg. Csak úgy vonzotta a fiúkat. A természete lobbanékony volt és élt benne valamilyen védelmező ösztön. Valami mindig arra sarkalta, hogy legyen óvatos és körültekintő. Egy sulis rendezvényen azonban az élete megváltozott. Sarah szülei úgy gondolták jót tenne neki a levegő változás így maguk mögött hagyták a napfényben fürdő Floridát, hogy a Georgia állambeli Covingtonba költözzenek. Sara nehezen kezelte ezt, nem akart kiszakadni a megszokottból, de saját magát is megijesztette a viselkedése. Így hát beleegyezett a költözésbe. A külvárosba találtak házat, közvetlen az erdő szélén. Sarat elvarázsolta a környék és úgy döntött, hogy még aznap felfedezi a környéket. Így talált rá a Vlad Tepes Akadémiára. Ez az akadémia a természetfeletti lények számára volt fenntartva. Kezdetben csak vámpírok tanulhattak itt, aztán sorban a dampyrok, vérfarkasok, boszorkányok és egyéb természetfeletti lények. Az akadémiát bűbáj védte, nem hatolhatott át rajta sem ember sem striga vagy démon. Sarahnak mégis sikerült, ami csak egyet jelenthet. Ő is közéjük tartozik.... Első látogatása során túl figyelmetlen volt és egyenesen egy vámpír Nathan de la Pole karjaiba sétált akiről később kiderült, hogy herceg. Micsoda valójában Sarah? Tényleg azok a szülei akik?
You may also like
Slide 1 of 10
A tanúhegyek táltosai cover
Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai cover
Árny a sötétségben! cover
A Démon Játéka. (Befejezett) cover
Evertown cover
Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye cover
Egy teljesen más világ  cover
Az újsrác, egy omega... cover
X faktor alatt... cover
Az Alfa Tulajdona cover

A tanúhegyek táltosai

24 parts Complete

Vajon milyen titkot rejtenek Magyarország tanúhegyei? A tizenhét éves Emesének elképzelése sincs róla, bár intézeti szökevényként jobb dolga is akad annál, mint hogy ezen töprengjen. Napról napra próbál túlélni, végül azonban nem marad más választása: egy fekete macska kíséretében be kell könyörögnie magát a nála hét évvel idősebb Csongorhoz, hogy vele lakhasson a Somló oldalában elhelyezkedő borvidéki házikóban. Az együtt töltött napok alatt hamar bele is szeret a férfiba, akiről kiderül, hogy táltosnak született. Emesének azonban nemcsak arra kell választ találnia, hogyan hódítsa meg Csongor szívét a korkülönbség ellenére, hanem arra is, hogy mi van a pince végében a díszes ajtó mögött, miért gyakoriak a földrengések, és miért ragyog a hajnali égbolton az üstökös. Emellett a múltjával is szembe kell néznie, hogy elfeledhesse azt a borzalmas szentestét, amely még tíz évvel később is beárnyékolja az életét...