You'll be mine~Levi x Yandere! Reader~

-Senpai, ez igaz? Utálsz? Miért teszed ezt velem? -kétségbeesetten néztem rá. Zsebre dugott kézzel nézett a messzeségbe. Nem szólt semmit. Csendben hallgatta ahogy szipogok. - Én mindig mindent megtettem érted. Ott voltam neked, amikor senki sem foglalkozott veled. - egy lépést tettem a híd korlátja felé.-Még akkor is amikor gonosz voltál velem. Mindig bántasz, senpai. Miért? -fordultam hirtelen felé. Az oszlopnak hajtva a fejét nézett rám. Tekintete nem olyan mint mindig. Őszinte. Tehát komolyan gondolja? Könnytől csillogó szemmel és mosolyogva másztam át a korláton. A szél belekapott a hajamba. Akkora erővel fúj, hogy ha nem kapaszkodnék, már a habok fujtogatnának a hideg folyóban. - Értem. Viszlát Senpai! - néztem utoljára kék szemeibe. Viszont mielőtt elengedtem volna a korlátot, megfogta a csuklómat.
-Idióta! Miért akarsz leugrani? Akkor jobb lesz? - szemöldökét ráncolva várta a válaszom.
-Igen. Soha többé nem kell néznem, ahogy magamra hagysz a barátaid miatt. Szeretlek, de irígy is vagyok rád. - lehajtottam a fejem.-Nekem miért nincsenek barátaim? Te vagy az egyetlen aki barátkozik velem. És te is utálsz. Miért kellene élnem? A szüleimnek is csak teher vagyok. Egy ilyen szánalmas lénynek nem lett volna szabad megszületnie. - csuklott el a hangom a végén. Bal lábam megcsúszott a keskeny kövön, Levi viszont nem hagyott leesni. Próbált minél erősebben ölelni.
-Sajnálom. Nem csinálok ilyet többet. Menjünk haza.