"Amikor elősször megláttam, már tudtam, hogy fontos ember lesz az életemben. Később ugyan elmondta, hogy csak félig ember, de ezen felül igazam lett. Életem kettő sziklaszilárd támaszpontja közül ő lett az egyik. Hogy mikor szerettem meg ennyire? Bocsánat, pontosítok: mikor lettem menthetetlenül szerelmes belé? Fogalmam sincs. De nem is ez a lényeg. Csak az számít, hogy ő is szeret, sőt mi több járunk is. Ennél boldogabb nem hiszem, hogy lehetnék."
A tekergők idejében játszódó fanfiction, a szereplőket nem én találtam ki, minden mást igen. Mivel imádom mindkét shippet, de magyarul hosszabb fanfictiont nem találtam, így úgy gondoltam, hogy írok egyet. Remélem tetszeni fog
Jilly & Wolfstar
Aki nem szereti a meleg történeteket, ne olvassa!
Nehéz egy szuper sztár közelébe kerülni, főleg ha az elzárkózik az emberektől.
Kim Namjoon egy híres rapper aki már többször megtapasztalta hogy a körülötte lévők előszeretettel használják ki vagyonát és kapcsolatait.
Kim Seokjin pedig egy átlagos, szegény származású, de annál szebb és nagylelkűbb fiatal felnőtt, ki önzetlenül segít mindenkinek.
Egy véletlennek köszönhetően fut össze a két fiú és Namjoonnak rá kell jönnie hogy nem az összes ember hatalomvágyó, Seokjin pedig minden erejével azon van hogy megmutassa a hírességnek mi is az az önzetlenség és szeretet. Az ő esetükben... Talán szerelem?