Todd Andersont szülei ez év kezdetén iratták be a jónevű, Vermont-i iskolába, kizárólag azzal a céllal, hogy kisebbik fiúk ugyanazt a teljesítményt nyújthassa, mint évekkel ezelőtt a bátyja, Jeffrey Anderson. Todd azonban kevésbé jó képességekkel lett megáldva, mégis görcsösen igyekszik eleget tenni a szülői nyomásnak mindaddig, amíg fel nem bukkan valaki az életében, aki megtanítja végre lazítani s arra, hogy adja át magát a szenvedélynek, amely olykor mindent elsöprő erővel képes lecsapni rá.
Neil Perry sokakat első látásra lebilincselő személyiségével csupán egyetlen embert nem nyert meg magának ezen a világon: édesapját ugyanis semmi más nem érdekli azon kívül, hogy fia sok évnyi kemény munka gyümölcseként végül orvos legyen, ahogyan az neki nem adatott meg. Neil fiatal s tele van szenvedéllyel, álmokkal arról, hogy egyszer színész lesz belőle s világszerte ismerik majd a nevét. Ezeket azonban fel kell adnia, hogyha meg kíván felelni az apja által támasztott elvárásoknak. De megéri ez vajon? Feladni önmagunkat, hogy később a szüleink által előre megtervezett életet élhessük?
Charlie Dalton. A fiú semmi másra nem vágyik, mint végre függetlenné válni mindentől s mindenkitől, akikről úgy gondolja, hogy eddig akadályozták önmegvalósításában. Forrófejű és meggondolatlan. Maximálisan azonosulni tud a latin 'Carpe diem' kifejezéssel, s igyekszik ezt minden lehetséges módon a környezete tudtára hozni.
Knox Overstreetre különös módon talál rá a szerelem egy őszi napon Vermont városában. Vacsorára hivatalos apja üzleti barátaihoz, a Danburry családhoz, ahol egy véletlen folytán találkozik a lánnyal, álmai megtestesítőjével, az angyali szépségű Chris Noellel. Hamarosan kiderült azonban, hogy Chris nem hivatalosan el van jegyezve a Danburry család legidősebb örökösével, a modortalan, izomagyú Chet Danburry-vel.
🦊 - Mondj egy dolgot, amiért hinnem kéne neked! - kiabáltam hangosan az apám arcába.
🦊 - Én vagyok az egyetlen aki ismerte az anyád, és téged amióta kinyitottad a szemed! - mondta Tony eréjesen.
🦊 - Te nem ismerted őt! A kedvenc virágát sem tudnád megmomdani! - üvöltöm.
🦊 - Nárcisz.... - suttogta.
🦊Ki gondolta volna mi? Én voltam a titkos fegyver. Azt hitték érdekelni fogom. Hogy miattam majd tesz valamit.
🦊Kiszabadult! Nélkülem, de szabad.
🌟 Hétfő, szerda, péntek ✓ részek 🤩🌟