Egy szívdobbanás alatt.

Mindig mondták nekem,hogy túl álmodozó típus vagyok, fiú létemre.Talán igazuk volt.De néha könnyebb volt álmodni,mint szembesülni a rideg,kőkemény valósággal,amely senki,vagy semmi kedvéért nem engeddett.
Aztán találkoztam vele...
Amint megláttam,tudtam,hogy ő a végzetem, tudtam ha most elengedem,örökké rá fogok gondolni,elfolytott szeretettel,s tele megbánással,amiért nem voltam elég erős,hogy magamhoz láncoljam.Tehát...nincs más dolgom mint olyan erősen fogni,hogy soha ne szabadulhasson forró szorításomból...
Most arra gondoltok,hogy megismertem egy lányt igaz?Mindenki ezt tenné...sajnálom,de most az egyszer nincs igazatok.Mi van ha azt mondom:
-Ő a leg csodálatosabb fiú a földkerekségen...

Annyit még én,mint szerző hozzáfűznék,hogy,mint meleg témájú irományt/olvasmányt,nem ajánlom olyan embereknek,akik már egy szívárványos zászló láttán is gyűjtik a nyálat,egy jól irányztott köpéshez.Tehát,aki nem szeretne két fiú "kalandjairól"(minden perverzió nélkül)olvasni,az már most nyugodtan távozzon köreinkől.
Én szóltam.Kellemes olvasást,mindenkinek,aki véletlenül maradt.