Saira (A Széthullott Királyság I.)

Valaha egy szilánkokra tört királyság hercegnője voltam. De ez már régen volt.
Most azt mondják, szörnyeteg vagyok. Talán igazuk van. Már nem hasonlítok emberre. A bőröm túl fehér, a fogaim túl hegyesek, a szemem túl éles. Pikkelyekből készült páncélom szinte már második bőrként tapad rám. Egy ideje egyre nehezebb megmondani, hogy hol végződik a páncél, és hol kezdődök én. Talán én is sárkánnyá változtam? Azzá váltam, amitől rettegtem,amit tiszteltem, amit szerettem? Ez lenne a következő állomás? Az emberek azt mondták, belevesztem a sötétségbe, s talán igazuk van. A sárkányokban is van sötétség. De nincs ennél több is? Nincs szeretet és hűség, ugyanaz, amivel én is szeretek, ugyanúgy, ahogyan én is hű vagyok? Nincs bennük tűz, amely kiégeti a sötétséget, akarat megtenni, amit kell? Sárkányokkal táncolok, de harcra kelek a sötétséggel, mert sok, túl sok sárkány van, akiben több a sötét, mint a fény, a sárkányok pedig megtesznek mindent, hogy gyökerestől kiirtsák. Ők vigyáznak egymásra, én pedig egy vagyok közülük.