Jól vagyok! Ez a mondat az én börtönöm, mindig ez hagyta el számat segélykérés helyett. Miért hittétek el nekem? Miért nem vittetek pszichológushoz, vagy beszélgettetek velem? Miért siklottatok el a remegő hangom, és az egyre szaporodó sérülések felett? Nem volt erőm segítséget kérni, nektek pedig talán nem volt erőtök segíteni. Egyértelmű volt, hogy nem tudom egyedül megoldani ezt a problémát, vagy mégsem? Sosem kapok már választ ezekre a kérdésekre, pedig mindennél jobban vágyom rá. Ha már nem leszek kérlek válaszoljátok meg magatoknak ezeket a kérdéseket. Ez az amit én hátra hagyok a legfontosabb kérdés: Miért hittétek el?