2013-ban indítottam a történetet a blogomon, 22 részig jutott a történet, eléggé a vége felé járt, de sajnos 2016 óta eléggé el lett hanyagolva. Idén döntöttem úgy, hogy kicsit nagyobb fejjel, befejezném és lezárnám, egyúttal megosztanám itt is. A történet egy új városba költöző lányról szól, Mirandáról, elég tragikus családi körülményekből származik, emiatt is költöztek új otthonba az anyukájával és a két kisöccsével. Miranda gyermekkori álma, hogy szakács lehessen, és ez most megvalósulni is látszik, hiszen egy gasztronómiai középiskolába iratkozik be. Az iskolában a kezdetektől felbukkan Brandon, az idegesítő rosszfiú, akivel teljesen egymás agyára mennek, de közben egyre közelebb is kerülnek egymáshoz.