Age of Angels - [Angyalok kora]
  • Reads 537
  • Votes 24
  • Parts 10
  • Reads 537
  • Votes 24
  • Parts 10
Ongoing, First published Apr 09, 2019
A történet egy alternatív valóság alapján íródott fantasy történet, amiben az angyalok játsszák a főszerepet. 
Az angyalok kétfelé szakadtak; Kárhozottak, akik elméjét elháborította az emberi vér, és az Átkon kívül esők, akik az emberi vért csak önmaguk gyógyítása érdekében használják. 
Dante, az Angyaltábor jövendőbeli vezetője biztos benne, hogy az angyalok és az emberek egy nap képesek lesznek egymás mellett élni, ám addig még rengeteg a tennivalójuk az ügy érdekében. Ria, az emberlány pedig nagy segítsége lesz Dantenak, hogy tervei valóra válhassanak. Ám, ahogy a két gyerek fiatal felnőtté cseperedik a barátságukat valami erősebb érzelem váltja le, ám az angyalok és emberek közötti romantikus kapcsolat szigorúan tiltott. 
Titkok, veszélyek árulások és kalandok. 
-
"- Kárhozottak, Átkon kívül esők és Emberek, mindnek köze van egymáshoz! 
- Ezt meg hogy érted? - néztem Dantera féloldalasan. 
- Egyszerű. Az első kapocs az angyalok és az emberek között van. Az angyaloknak szükségük van az emberekre a vérük miatt. A második kapocs a Kárhozottak és az Átkon kívül esők közötti kapocs. Csak Átkon kívül eső angyalból lehet Kárhozott angyal. Mint mondtam, mindnek köze van egymáshoz... - pillantott rám, miközben próbálta a két klán angyalait különböző módon ábrázolni. - Hiszem, hogy egyszer a két klán újból egyesül, és utána az emberek és az angyalok is összefoghatnak."
All Rights Reserved
Sign up to add Age of Angels - [Angyalok kora] to your library and receive updates
or
#29angyalok
Content Guidelines
You may also like
Fogaid Nyoma by GameGhost
57 parts Ongoing
(...) "Johns! Walker! Csendet ott hátul!" emelte fel a hangját Mr. Anderson aki épp a nitrogén tartalmú vegyületek tulajdonságait próbálta elmondani, de egyenlőre nem tudtam odafigyelni, mert Ezra hülyeségeivel voltam elfoglalva. "De tanár úr, én meg se szólaltam!" mondtam védekezés képpen. "Jól mondja, végig csak nyafogott." vágta rá Ezra amitől egy pillanatra elakadt a szavam. "Nem érdekelnek a kifogásaik! Ha még egy szót szólnak, mehetnek az igazgatóhoz!" fenyegetőzött a tanár úr, és egy kis hatásszünet után a tábla felé fordult. "Mindegy mit mondasz! Láttam amit láttam." súgtam oda Ezrának, az előbbi megjegyzésétől paprikásan. "Hát te kurva hülye vagy..." mért végig méregzöld szemeivel. Viszont ezúttal már nem hagyhattam annyiban. "Tanár úr kérem, Ezra kimondta a 'K' betűs szót!" és közben ügyeltem arra, hogy ezt most tényleg nyafogva mondjam. "Mit? Kémia?" kapta fel a fejét Ezra, tökéletes ártatlanságot színlelve, mire az egész osztály nevetni kezdett és még a huszas évei végén járó Mr. Andersen is csak mosolyogva zavart el minket az igazgatónő irodájába. Amit mellesleg a héten már harmadszorra látogattunk...közösen. (...) #1 Vámpír kategóriában 2020.02.05. #1 Boszorkány kategóriában 2020.02.23. #1 Vámpírvadász kategóriában 2020.02.24. #1 Átok kategóriában 2020.02.24. #1 Szörnyeteg kategóriában 2020.04.06 !FIGYELEM! Minden jog fenntartva! Ez a történet NEM FANFICTION! A könyv trágár kifejezéseket tartalmaz! Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott! Csak saját felelősségre olvasd! A.N. Ezt a könyvet anno 14 évesen kezdtem el írni szóval az első kb 20 rész...még elég nyers 😅 de pár éve úgy döntöttem folytatom. Szóval majd idővel kijavítgatom benne a hibákat. Ha van kedved nyugodtan olvass bele! 🥰
You may also like
Slide 1 of 10
Fogaid Nyoma cover
Luna cover
Harmony & Chaos cover
A falka védője | Öröktűz legendái 1. cover
Egy nyitott koporsóban élek (to be continued) cover
Túlfűtött vágyak♡ [J.B.B.] [BEFEJEZETT] cover
A tűz próféciája /Befejezett/ cover
Smaragd: Ébredés cover
REVENGE OF AN OMEGA | JIKOOK cover
A Démon Játéka. (Befejezett) cover

Fogaid Nyoma