Halandó életem után

Jéghideg testem megfeszülve fekszik a szürke kövek között. Fehér, fodros ruhám szétszaggatva kívánja, bár olyan lenne mint régen. A szomorú tenger hullámjai meg-meg simítják a már kihűlt kezemet. A szívem nem dobog, és én mégis élek. A torkom kínzó, maró fájdalma az őrületbe kerget. A vállamon egy nagy seb égtelenkedik. Nem is seb. Harapás, amely már meggyógyult. Meggyógyult, ám mégis látni a helyét. Egy különös alak áll a parton az egyik szikla peremén. Fekete lepeljét a szél lebegteti. Éjszaka van, s én mégis tisztán látok. Az alak kecsesen megindul felém, mint valami márványszobor.
-Szerbusz. A nevem Demetri, és Aro küldött érted. Helyesbítve, ő tette ezt veled.-mutatott kecses mozdulatokkal a torkomra, mely egyre jobban izzott........
Az új életem kezdetét vette.