Nascita ~ újjászületve

Az élet szívás. Nagyon, nagyon nagy szívás. És hogy miért?
Hallottál már olyan történetről, hogy átlag emberből lesz valaki? Ugye rémlik pár ilyen mese, na de olyanról hallottál-e már, hogy egy Valakiből lesz egy átlagember?
Mert velem ez történt. Vérfarkas vagyok, vagyis voltam addig amíg össze nem hozott a sorsom egy boszorkánnyal. Egy undorító szemétládával. Évek munkájával küzdöttem fel magam a sorsomra, hogy végre én lehessek a falkám vezére. Amint megkaparítottam azt ami engem illetett, az a ribanc megjelent és megfosztott mindenemtől.
Elvette az erőmet. A Falkámat. Az életemet.
Sötét teliholdas éjszakán, anyaszült meztelenül, emberi alakomba könyörögtem, hogy inkább öljenek meg. Akkor kezdődött minden.
Megpróbálhattam életben maradni, de már nem láttam a falkám tagjait és nem is hallottam őket többé.
Egy ember, egyedül az erdőben, gyenge és védtelen.
Hajtott az ösztön a túlélésre, de magam sem tudtam megéri e küszködni. Elsőnek is kénytelen voltam megtanulni újra járni, ezután kilépni az erdőből. Beszélni képtelen voltam; sem a szavak formálása nem ment, sem az hogy bármit kifejezzek. Hogy is lettem volna képes, ha eddigi életem során farkasként éltem?
Viszont megtanultam lopni és megtalálni a legjobb sarkokat, ahol meleg van éjszakánként.
Napról napra élek, az emberek állandóan azt a szót hajkurásszák, ha rám néznek, hogy hajléktalan.
Hetekkel később már tudtam, hogy súlyos szó ez, de nem tudtam mit jelent.
Azt tudtam, hogy az életem romokban és meg kell találnom azt a ribancot, hogy megölhessem.