A filmezésemet, az ajtócsengő fülsüketítő hangja zavarja meg. Fel tápászkodok, majd elindulok az ajtó felé. Nyikorgó hangok kíséretével, kinyitom az ajtót, majd a szemem ki tágul mikor meg látom hogy ki áll előttem. A szívem hevesen ver, de próbálom leplezni ezt a túlfűtött testemből, kiáradó örömöt. - szia. - nyögöm ki, de a hangom egyre vékonyabb lesz. - szia. - köszön, mire fel néz rám. Szét van ázva a kabátja, és a hajból le csöppenő vizcseppek, padlóra érkezés a fülemet verik... - mit szere... - de közbe vág. - kérlek maradjak 'csak egy napra...' - a szemében bizonytalanságot észleltek, és olyat mint még soha... Félelmet...