"- Kezdetben csak egy-egy alkalommal bántott, az mindegy, hogy szóval, vagy cselekedettel, de mikor tudta, hogy ez nekem fáj, napi rutinná nőtte ki magát. Ha indultam az iskolába megvert, elalvás előtt szintén. Mikor kedve tartotta, vagy unatkozott, ütött. Akkor még nem volt alkoholista. Egy késő délután igyekeztem haza az iskolából, aztán amint betoppantam az ajtón, elkapott, és elkezdett fojtogatni. Csak úgy. (...) Szuper lassúsággal fordulok felé, mert háttal ülök az ajtónak, ahol épp Ő lépett be. Orvosi köpenyben, aktatáskával a kezében. Lábait fekete farmer fedi, egy azonos színű cipővel és garbós pulóverrel. Haja most is olyan piszkosul helyessé teszi őt, mint négy éve, csak annyi a különbség, hogy ő már felnőtt, én pedig gyerek vagyok. Még.
- Szia Kook - köszönök neki mosolyogva, amikor teljesen felé fordultam. - Elszaladt az idő, mi? - pislogok fel rá, miközben ő ott áll az ajtóban, döbbent arccal. Szemei egyszerre tükröznek boldogságot, csalódottságot, haragot, és aggodalmat. "
Ez egy röpke kis iromány, sajnos csak ennyire fut mostanság a yaoi témában. Egy régi, ide nem publikált írásom Vkook-os változata.
Saját ötlet, ihletet adok, történetet nem! Minden jog fenntartva!
A történet a Covid második hulláma alatt játszódik. Jungkook balszerencséjére elkapja a vírust. Mikor magas láza van egy titokzatos fiúról álmodik akit csak a tudatalattija ismer. Miközben Jungkook nem jár iskolába Taehyung iskolát vált és a fiúk osztálytársak lesznek.
Vajon kedvelni fogja egymást, a k ét ellentét? Ugyan is Jungkook egy a keményet megjátszó, de törékeny fiú, Taehyung pedig egy kívül-belül törékeny, nebáncsvirág fiúcska.
Vagy lehet nem is annyira különbözőek?