Kitaszítva

Az anyám, mármint a szülőanyám 3 hónaposan kitett a vadonba, hogy ott pusztuljak, de egy farkas falka rám talált és a helyett, hogy a vacsorájukként végeztem volna az alfa nőstény felnevelt. A farkasok agya nagyon máshogy működik, mint az embereké. Ők képeket mutatnak egymásnak. Lényegében telepátia van köztük. Megtanítottak képekben gondolkodni és azokkal kommunikálni. Ennek köszönhető, hogy nem felejtettem el az akkori emlékeimet. Ezek voltak életem legszebb évei. Ám egy nap egy vadász, aki ki akarta irtani a falkát meg talált és elszakított tőlük. Ő adta nekem a Tsukiko nevet, ami annyit jelent, hogy a hold gyermeke. Sok tortúrán kellett átmennem orvosi vizsgálatok, elmaradt oltások és pszichológusok egész tengerén, akik mind váltig állították, hogy majd ők helyre hozzák a viselkedésemen ejtett csorbát. Akkoriban fogalmam sem volt, hogy kell emberként viselkedni így, amikor végül megállapították, hogy nem vagyok közveszélyes és bekerültem egy árvaházba, mindenki félt tőlem és hamar kiközösítettek. Az általános iskola már más volt ott a mutogatásokat és a rémült tekinteteket felváltotta a gúnyolódás és a bántalmazás. Így teltek a mindennapjaim és egyre inkább visszavágytam a farkasok közé. Több szökési kísérletem is volt, amik mind kudarccal végződtek. Csak akkor kezdtem el érezni, hogy érek valamit, amikor 10 évesen egy házaspár adoptált. Onnantól kezdve az életem 180 fokos fordulatot vett. Végre hosszú idő óta kötődhettem valakihez, aki tényleg őszintén szeretett. Emlékszem, amikor sírva mentem haza az iskolából, mert bántottak a nevelőanyám mindig azt mondta:
„Ők nevetnek rajtad, mert más vagy, de te csak nevess rajtuk, mert ők mind ugyan olyanok"
Ezekbe a szavakba kapaszkodva nőttem fel. Most 17 éves vagyok, jövőre fogok érettségizni. Még mindig előfordulnak olyan esetek, hogy valaki a múltammal próbálkozik, de ..