Szólíts Signek

Szólíts Signek

  • WpView
    LECTURAS 661
  • WpVote
    Votos 51
  • WpPart
    Partes 15
WpMetadataReadContinúa
WpMetadataNoticeÚltima publicación dom, may 17, 2020
Larry Curtis örökké kialvatlan, többnyire gyorskaját eszik, éjszakánként szintet lép a játékban, és nem ismeri a szomszédait. Játékgyárban dolgozik, egy lepukkant lakásban él, és miközben mindhiába igyekszik kitörölni az emlékezetéből egy végzetes autóbalesetet, tökéletesen megfeledkezik a szerződésről, amit az ősi világ egy nagy hatalmú istenével kötött. Az ősi időkben ugyanis az élet minden területét az istenek irányították, egészen addig, míg az emberek száműzték őket. Egy kiskapu azért maradt: ha valaki tudja, hogy egyáltalán léteznek, leszerződhet asszisztensnek az egyikükhöz, és meghívhatja a világunkba. Azzal a kikötéssel, hogy az isten a világ működésébe csak akkor avatkozhat be, ha az emberek többsége azt kifejezetten kéri. Így érkezik meg Sig Tornanrenawe, az isteni szikra őrzője, akinek több körülmény is akadályozza világuralmi törekvéseit. Például Larry poszttraumás stressz szindrómája, a többi asszisztens egzisztenciális krízise, és pluszban a félkatonai szervezet, amit kifejezetten a világunkba érkezett istenek eltávolítására hoztak létre az emberek. Az sem sokat javít a helyzeten, hogy akaratlanul is beleavatkozik a dolgaiba egy, a szomszédos világból száműzött zseni és egy embergyűlölő szociális munkás. Miközben felfedezi, hogy az emberekben alig pislákol az isteni szikra, igyekszik megoldani az asszisztensei vélt vagy valós huszonegyedik századi problémáit, hogy egyáltalán használhatóak legyenek a terveihez...
Todos los derechos reservados
#17
urbanfantasy
WpChevronRight
Únete a la comunidad narrativa más grandeObtén recomendaciones personalizadas de historias, guarda tus favoritas en tu biblioteca, y comenta y vota para hacer crecer tu comunidad.
Illustration

Quizás también te guste

  • A fénykupola
  • Ámor katonája - Az Erósz birodalom 2.
  • A Kárhozat Fehér Rózsája (NEX)
  • Twilight
  • Egy cupido nyila - Az Erósz birodalom 1.
  • Az Alfa Tulajdona
  • Vérfarkasba szeretve
  • 𝐏𝐨𝐤𝐨𝐥 𝐔𝐫𝐚𝐢 - 𝐋𝐲𝐫𝐚 & 𝐁𝐞𝐥𝐢𝐚𝐥 ( BEFEJEZETT)
  • Az újsrác, egy omega...
  • Teyvat, ahol a számítás hibázott

A világ felett egy fénykupola feszül, és mindenki tudja, hogy azon túl csak a sötétség vár. Luna egész életében ezt tanulta: kiben kell bíznia, mit kell hinnie, és mitől kell félnie. A rend egyszerű volt, a határok tiszták, és a válaszok mindig készen álltak... azok számára, akik nem kérdeztek túl sokat. De elég egyetlen repedés a bizonyosság falán. Egy tiltott igazság. Egy rosszkor feltett kérdés. És Luna világa lassan darabokra hullik. Mert vannak dolgok, amelyeket nem azért rejtenek el, mert veszélyesek... hanem mert megváltoztatnának mindent.

Más detalles
WpActionLinkPautas de Contenido