Barna és Zöld Csillanás
  • Reads 20
  • Votes 0
  • Parts 1
  • Reads 20
  • Votes 0
  • Parts 1
Ongoing, First published Sep 20, 2019
[FIUXFIU]
[FURRY]

Earth és Green Shining, vagyis apa és fia együtt élnek egy messzi erdőben. Kastélyuk teljesen el van zárva a modern vilagtól. Bár, mivel erős tagjuk a varázs világnak, mi a háttérben húzódik, így ez talán nem is baj.
Ám Earth, az apuka, egy, még a varázslók között is bejegyzett pedofil.
Annak ellenére, hogy Earth tette megbocsáthtatatlan, a rá kiszabott büntetés nagy részét elsunnyogta. Magyarán megszökött, vissza szerezte mágiáját, majd év tizedekre eltűnt a világ elől.
Majd egyszeriben felbukkant. Nem is mással, mint egy kiscsikóval, akinek Emerald Storm volt a neve. Őt apró baba kora óta Earth nevelte, így kamaszkorára érdekes képet kapott a világról. Számára mindennapos volt, hogy a nevelő apjával lefeküdt vagy csupán csókolózott.
Emeraldot azután sem lehetett eltéríteni gondolkodásától, hogy felnőtt.
Miután a pegazus kirepült a fészekből Earth össze akadt egy kevésbé kedves nővel.
A kanca rávette Earth-öt, hogy feküdjenek össze. Így született később a pedofil vérszerinti fia. Bár az eseményt, ami megelőzte Earth utálja, de bármi furcsa is, Greent szereti. 
Nem sokkal később az anyja nem kevés csúnya mondat kisséretében lemondott Green-ről, majd a pedofil apjához került. Earth-től, ha akarták se tudták volna elvenni a kisfiút. De ki is akarna elvenni egy ilyen csíkot? Egyből mindenki arra a következtetésre jut, hogy épp olyan, mint az apja!

A Shining név mára már rettegett a varázslók körében. Az alig 14 éves csíkot többen bántották, mint szerették. Élén a saját apjával, aki élvezi, hogy az elfolytott vágyait kiélheti a fiún. Tény, hogy meg csak egyszer erőszakolta, azt is "tanítás" jelleggel.
"EZ AZ AMIT SOSEM TEHETSZ MEG ÉRTED GREEN?!" - cseng azóta is a kis csikó fülében a mondat, amit kiabált apja, miközben bántotta.

Főszereplők:
Earth Shining: Átlag magas unikornis. Bundája barna, mint szeme. S
All Rights Reserved
Sign up to add Barna és Zöld Csillanás to your library and receive updates
or
#2unicorn
Content Guidelines
You may also like
Fogaid Nyoma by GameGhost
57 parts Ongoing
(...) "Johns! Walker! Csendet ott hátul!" emelte fel a hangját Mr. Anderson aki épp a nitrogén tartalmú vegyületek tulajdonságait próbálta elmondani, de egyenlőre nem tudtam odafigyelni, mert Ezra hülyeségeivel voltam elfoglalva. "De tanár úr, én meg se szólaltam!" mondtam védekezés képpen. "Jól mondja, végig csak nyafogott." vágta rá Ezra amitől egy pillanatra elakadt a szavam. "Nem érdekelnek a kifogásaik! Ha még egy szót szólnak, mehetnek az igazgatóhoz!" fenyegetőzött a tanár úr, és egy kis hatásszünet után a tábla felé fordult. "Mindegy mit mondasz! Láttam amit láttam." súgtam oda Ezrának, az előbbi megjegyzésétől paprikásan. "Hát te kurva hülye vagy..." mért végig méregzöld szemeivel. Viszont ezúttal már nem hagyhattam annyiban. "Tanár úr kérem, Ezra kimondta a 'K' betűs szót!" és közben ügyeltem arra, hogy ezt most tényleg nyafogva mondjam. "Mit? Kémia?" kapta fel a fejét Ezra, tökéletes ártatlanságot színlelve, mire az egész osztály nevetni kezdett és még a huszas évei végén járó Mr. Andersen is csak mosolyogva zavart el minket az igazgatónő irodájába. Amit mellesleg a héten már harmadszorra látogattunk...közösen. (...) #1 Vámpír kategóriában 2020.02.05. #1 Boszorkány kategóriában 2020.02.23. #1 Vámpírvadász kategóriában 2020.02.24. #1 Átok kategóriában 2020.02.24. #1 Szörnyeteg kategóriában 2020.04.06 !FIGYELEM! Minden jog fenntartva! Ez a történet NEM FANFICTION! A könyv trágár kifejezéseket tartalmaz! Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott! Csak saját felelősségre olvasd! A.N. Ezt a könyvet anno 14 évesen kezdtem el írni szóval az első kb 20 rész...még elég nyers 😅 de pár éve úgy döntöttem folytatom. Szóval majd idővel kijavítgatom benne a hibákat. Ha van kedved nyugodtan olvass bele! 🥰
Lélekszívó - Bukott istenek 1. ✔ (Átírás alatt) by Onegirl451
37 parts Complete
A történet átírás alatt áll! Naim Tisserand feketevérű vízköpő, ami sokszor inkább hátrány, mint előny. A vízköpőklán nem fogadja be, tagjai legszívesebben kinyírnák őt. A fekete vére miatt vigyáznia kell, hogy mások ne lássák vérezni. A szerelemről pedig még csak álmodoznia sem érdemes, mert mégis kinek kéne egy lélekszívó szörnyeteg? Étiennette de Foix könyvmoly. Az a típus, aki kikéredzkedik a mosdóba matekóráról, hogy ott az egyik vécéfülkében elbújva regényt olvasson. Az őt piszkáló osztálytársai és az introvertáltsága miatt csak egy barátja van: Lydia, akivel ebédnél néha beszélgetnek. De aztán megjelenik a változás, aminek citromzöld szeme, furcsa, szürkés haja van és úgy hívják hogy Naim... Párizs nem csak a szerelem városa; sokkal sötétebb múltja van annál. Gyilkosságok, mágia, a sötétben megbújó lények... Vajon miért ólálkodnak pokolkutyák Étiennette otthonának környékén? Mit akarhat a kitsune? Ki volt Naim apja? És miért halt meg az öreg boszorkány? Köze van mindezeknek Drefan Lionsgate-hez? Naim meddig képes titkolódzni Étiennette előtt? ⚠︎Figyelmeztetés⚠︎: a történet tartalmaz véres, depressziós jeleneteket, halált, gyilkosságot, kínzást és trágár kifejezéseket. A történet olvasása fehér háttérrel ajánlott. Első könyv, szóval nagyon nagy csodát ne várjatok tőle. Építő kritikát szívesen fogadok. Folytatás: Alakváltás - Bukott istenek 2.
Ez így (ir)reális! by NightmareGale14
21 parts Ongoing
Szilas Marcell, vagyis Marci kedvenc tantárgyai a fizika és a történelem. 17 éves gimnazista, mégis zakóban, garbóban és dioptriátlan szemüvegben jár iskolába, hogy mások már a külsejéből tudják: 200 körül van az IQ-ja. Kevés barátja van, mégis úgy érzi, nyitott könyv mások számára, elvégre összesen egy titka van, de az úgyis teljesen magánügy. Szereti reálisan megközelíteni a dolgokat, és megvet mindenkit, aki akár csak viccből hisz a természetfelettiben. Novák Márton, avagy Ton odáig van az irodalomért és a filozófiáért. 17 éves korára már majdnem minden létező színben pompázott a haja a sötétkéktől a bugyirózsaszínig, ruhák terén viszont előbb ugrana ki az ablakon, mint felvegyen bármit, ami nem fekete. Rengetegen keresik a társaságát, már-már az egész iskolában népszerűnek mondható, azonban kevesen tudják, ki is valójában. Teljesen komolyan hisz a természetfelettiben, és mindenki a bögyében van, aki még csak el sem akar játszani a gondolattal, hogy ilyesmi létezhet. A két fiú enyhén szólva sem kedveli egymást, napi rendszerességgel szólnak be a másiknak, és bőven soknak érzik azt a félpercnyi időt, amíg reggelente látniuk kell egymást a lépcsőházban. Aztán a 11. évük kezdetével egymás mellé kényszerülnek ülni irodalom fakultáción, és már borul is a bili. Vajon meddig tart, amíg egymás folytonos megviccelése valami mássá formálódik? Ton egyáltalán hogyan képes olyan vicceket véghez vinni, amiknek fizikailag lehetetlennek kellene lenniük? Marci képes lesz valaha nyitottan állni bármihez, amit Ton mond? Lehet két, ennyire különböző ember közt barátság? Na, és több? Nehéz kérdések ezek, és talán a válaszok még nehezebb súlyként telepednének egy Marcihoz hasonló fiú vállára, de amíg meg nem kapja őket, addig "Ez így irreális!"
You may also like
Slide 1 of 10
Lustful lessons cover
Fogaid Nyoma cover
Blind and Frozen I-III. Befejezett cover
Lélekszívó - Bukott istenek 1. ✔ (Átírás alatt) cover
Ez így (ir)reális! cover
X faktor alatt... cover
Harmony & Chaos cover
Kényszerű Vonzás cover
Árny a sötétségben! cover
A karrier kezdete.... cover

Lustful lessons

8 parts Ongoing

A szerelem első látásra mindig furcsán hangzik egy olyan ember számára aki sosem tapasztalt hasonlót. Végül az ilyen szerelmek általában a rossz emberrel történnek meg. Ez itt végülis nem szerelemről szól, hanem egy beteg fantáziáról, amit csak ő képes beteljesíteni, de túl sok sötétség van benne, ami egyszerre vonz, és eltaszít. Miért félek a közelében maradni? A válasz mindig is ott volt az orrom előtt.