Kard mint mentsvár - ReyLo (Befejezett)
  • Reads 3,261
  • Votes 114
  • Parts 27
  • Reads 3,261
  • Votes 114
  • Parts 27
Complete, First published Dec 26, 2019
Ben Solo nyolc éves korában a nagybátyjához, Luke-hoz költözik, hogy az profi vívót faragjon belőle. Bár a szüleivel továbbra is tartja a kapcsolatot, de magántanulóként a sportnak szenteli az életét. Tizenhét évesen ott áll az Ifjúsági Olimpia kapujában, de mégis érzi, hogy valami, vagy inkább valaki hiányzik az életéből. Épp a legfontosabb nemzeti versenyükre tartanak busszal, amikor egy életvidám lánnyal kerülnek egymás mellé. Rey azonnal elvarázsolja, azonban tudja, hogy a nagybátyja ellenezné az ismerkedésüket, hiszen a lány edzője Luke ősellensége, Snoke.
Vajon a saját szíve vagy a családi elvárás lesz fontosabb Ben számára? Eljön-e az a pont, amikor a szerelem többet ér a játéknál? 

„Akármennyi kétes érzésem is volt ekkor Ben irányába, még számomra sem volt kérdés, hogy élete versenyét vívta - mondjuk a kiváló ellenfelén is múlott, aki jócskán megizzasztotta. Épp ezért ugyanúgy, ahogy a közönség nagy része, én is állva tapsoltam neki. Nem annak a fiúnak álltam fel, aki megbántott, hanem annak a vívónak, aki mindig hajtott előre, hogy többé és jobbá váljak. Ezt egy hibával nem tudta semmissé tenni. Bár nem ültünk közel, mégis egyértelműen leolvastam az arcáról, hogy megkönnyebbült, amikor látta, hogy én sem maradtam ülve, így enyhült a bűntudatom. Majdnem azt is elhatároztam, hogy személyesen gratulálok neki, de aztán eszembe jutott, hogy nemsokára a bátyámmal fog döntőzni, így rögtön meggondoltam magam." 

(A borítókép készítője: Tomola Capuccino)
All Rights Reserved
Sign up to add Kard mint mentsvár - ReyLo (Befejezett) to your library and receive updates
or
#8bensolo
Content Guidelines
You may also like
You may also like
Slide 1 of 10
Weakness: The Revenge (HUN) cover
A szerelem hatalma~Gergi ff~ cover
A megszegett ígéret (Thanos ff 🌶️) cover
Fetish /Jikook ff./ cover
Árnyék és Penge (Fourth Wing ff.) cover
Tokyo Revengers Preferences  |Befejezett| cover
Megtagadva (vkook) cover
csak veled lennék/stinky B FF/ cover
És én csak kipróbálni jöttem magam... cover
𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟| cover

Weakness: The Revenge (HUN)

54 parts Complete

Steve Rogers halála után, mikor Bucky már azt hiszi, hogy minden rendben és beletörődik kényszer szerepébe, akkor Dotty Barnest elrabolja egy névtelen, újjászülető szervezet, amit csak a bosszú hajt. A Tél Katonája újra támadásba lendül, hogy egyesítse családját és törékeny békéjét. A Gyengepont új értelmet kap, s ez Dorothy életébe is kerülhet... A borítót nagyon köszönöm @FoxWithWingsnek! A könyv a Weakness második évada.