A lány, aki elnémította a csendet

"Többé nem vágytam a mélybe"

Egy édes illat, egy gyönyörű arc, és egy fényes világ volt előttem. Hiába csak egy álom... Csak egy átkozott álom..
Akkor is. Miután elértem a felszínt, többé nem húzott a sötét.
Megérintettem hófehér bőröd, belenéztem türkiz szemeidbe,hallottam egy angyal énekét, majd könnyek közt ébredtem a világ legméllyebb, legsötétebb pontján ... Újfent.

"Többé nem féltem a mélytől"

Fehér, unalmas, komoly falak, s bezárt lelkek.. Az unott fény, mi mindig körbevett, lassan megváltozott.
Majd a gyémánt ég alatt, a nyugodt víztükör visszanézett rám, kerek, barna szemeivel.. Elősször hallottam nevetni, de minden kitisztult..
S mióta kócos fürtjei kiemelkedtek az ég tükréből, képtelen vagyok félni.
Képtelen vagyok feladni, mint eddig..
Karjaimmal körbefonom ázott testét, majd fájó szemeim felnyílnak... Újfent....

"Vajon mikor érhetlek el végre?"