Dazai Osamu x OC x Nakahara Chuuya
Chuuyát nem érdekelte a Dazai személyiségében beállt változás, sosem tartozott a feladatai közé, hogy a lelkivilágával törődjön. Nem sejtette, hogy amíg társak voltak, akadt még egy ember, aki gondoskodott róla, de még ez sem volt elég, hogy megállítsa őt. Dazai elhagyta a maffiát, Chuuyát, és mindenkit, akinek valaha számított. Az expartnere és Ai, a korábbi lakótársa emiatt lépnek kapcsolatba, Dazai hiába küzdött évekig, hogy távol tartsa őket egymástól.
Ai, aki még gyerekként került a yokohamai alvilágba, elfelejtette a valódi küldetését Dazai mellett. Azonban, amikor elvesztette őt, emlékeztették rá, és döntenie kellett: Chuuyát felhasználva ő is ártson a Dokkmaffiának, vagy az érzéseire hallgasson és hűséges maradjon hozzá.
Fiatal DazaixOCxChuuya sztori, erős érzelmi töltettel, depresszióval, káromkodással, szexszel, humorral és hasonló finomságokkal.
A borítóért hálás köszönet @brownhairedboi -nak 🖤
Alíg vártam, hogy a nyaramat Barcelonában töltsem, viszont arra nem számítottam, hogy az életem teljesen meg fog változni.
-Miért? Miért csinálod most ezt?
-Dehát mit?
-Kiléptél az életemből, most pedig játszod nekem azt az embert akit érdekli, hogy mi történt azzal a lánnyal, akinek összetörte a szívét?
-Miért akarod elfelejteni a múltat, ha még mindig megpróbálsz benne élni?