When the flowers blossom
  • Reads 92
  • Votes 5
  • Parts 8
  • Reads 92
  • Votes 5
  • Parts 8
Ongoing, First published Mar 16, 2020
A fájdalommal együtt kell tudni élni, főleg, ha hivatásos balett táncosnak készülsz, akiknek az életüket ez az egyetlen kín végigkíséri. Túl kell élni a lábadba nyilaló, szúró, görcsös fájdalmat, miközben az arcodon a mimikádnak nagyszerűen tükröznie kell a szerepedet, amit táncolsz. Feszes test, egyenes hát, szép mozdulatok. Ez jellemzi leginkább egy balettost, de ahhoz, hogy ezt mind elérjük rengeteget kell dolgoznunk, ami szintén egy egész életen át tart, mert semmi sem tökéletes. Nagy erőnléti próba, de meglehet szokni. Én már kisgyermekkorom óta ebben nőttem fel, így kijelenthetem, hogy a barátom a fájdalom és hiányozna, ha nem lenne a mindennapom része. Morbidul hangzik, de így van. A célomhoz szükséges ez a mazochizmus, de nem bánom, mert ahogyan a virágok virágzását szeretem, úgy ezt is. Azonban, mint minden virágnak, ha letörik a szárát, akkor azonnal meghal. Velem is ugyanez történt, csak az én törésem messzemenőbb következményekkel járt, mint azt először hittem volna. Egy törés, amely egy egész életet teljesen megváltoztatott. 
Egy törés, mely minden határt felborított és alapjaiban változtatott meg.
És egy törés, melynek nincs időkorlátja a történelemben.
All Rights Reserved
Sign up to add When the flowers blossom to your library and receive updates
or
#202korea
Content Guidelines
You may also like
A Sötétség Érintése ( Maffiaháború 1.)  by little_pompom
36 parts Ongoing
Matteo & Svetlana ( 18+ ) Dark Romance! Csak saját felelősséggel. Matteo és Svetlana múltja miatt ez egy sokkal sötétebb történet lesz, így kérek mindenkit, hogy ennek tudatában olvassa! 💟 Matteo : A szicíliai Cosa Nostra Capoja. Elpusztíthatatlan. Arrogáns. Kegyetlen. Mindenki csak úgy ismeri, a véres kezű. Miután sikeresen egyezségre jutott Mexikóval, úgy döntött, tovább terjeszti hatalmát a világban. A legkisebbik húgát, Ariat, a saját kezével gyilkolta meg, hogy megmutassa, embertelensége nem ismer határokat. Régóta szeretné az orosz Bratva támogatását, de mivel az egyetlen személyt, akit nekik adhatott volna megölte, már csak egy lehetősége maradt. Ő pedig Svetlana Nesterova. Svetlana: A tökéletes maffia printsessa...( Oroszul: hercegnő ) Tisztelettudó. Gyönyörű. Szűz. Számára az a szó, hogy kényelmes, nem létezik. Szabályosan ül, szabályosan eszik és szigorúan a hátán fekve aludhat. Minden másodpercben ellenőrzik, és ha valamit nem a nála 14 évvel idősebb apjának, Ivan Nesterovanak a parancsa szerint teljesít, bőrszíjjal verik meg. Lananak sosem volt beleszólása az életébe. Sajnos megtanulta azt, hogy jobban teszi, ha inkább csendben marad, főleg azok után, hogy egy gyermekkori kirohanásával ő maga okozta édesanyja halálát. Két megtört szív találkozása. Vajon sikerülhet nekik kiutat találni? Gyötrelmes sorsukat valami új útra terelni? ,Az embernek sok arca lehet, a léleknek csupán egy van.'
You may also like
Slide 1 of 10
Már Az Enyém Vagy! cover
Az örökös cover
A Sötétség Érintése ( Maffiaháború 1.)  cover
Gyönyörű találkozás cover
Mi lesz ebből?  cover
House of Deception cover
Bound to Love cover
A főnök  ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T❕️ cover
Ígérem ✅  cover
Elit Játszmák💎 cover

Már Az Enyém Vagy!

81 parts Ongoing

Viktor csak egy megbízható asszisztenst keresett, nem akart maga mellé egy gyönyörű fiatal nőt, aki túl sokszor tereli el a figyelmét a munkáról. Nem akarta, hogy a nap 24 órájában a csinos kis munkatársán járjon az agya, azt pedig főleg nem, hogy a lány beférkőzzön a piszkos gondolataiba is. A múltját senkivel nem akarja megosztani, de eljön a pont, amikor választania kell; vagy elmondja az igazságot, vagy elveszíti a lányt. Bianka ki akar törni a családja által elképzelt jövőből, élni szeretné a saját életét. Egy álma vált valóra, amikor megkapta a munkalehetőséget az apja riválisánál, ám azt nem tervezte, hogy beleszeret a főnökébe. Amilyen magabiztos a munkájában, olyan bizonytalan az élete többi részében. Soha nem volt még tartós kapcsolata, és azt sem tudja mi az a szerelem. Az érzéseit titkolja, hogy ne tudják bántani, csak a barátnőjét engedi be a maga köré felhúzott falak mögé, hogy láthassa a valódi énjét. Viktor le tudja dönteni Bianka védőfalait? És ő vajon képes rá, hogy újra teljes szívéből szeressen? Sokkal jobban hasonlít egy könyvre, mint egy basic wattpad sztorira, így olvasd. Itt nem történik meg minden már a harmadik részben, és nem ér véget 20 rész után.