Please don't touch me✔
  • Reads 90,434
  • Votes 9,216
  • Parts 34
  • Reads 90,434
  • Votes 9,216
  • Parts 34
Complete, First published Mar 29, 2020
FIGYELEM! Régi történet hibákkal, a javításig még nem jutottam el, valószínűleg nem is fogok. Ennek ellenére fent hagyom, mert a reakciókból ítélve nektek, olvasóknak sokat jelent valamiért, és örülök, ha ki tudlak titeket szakítani a valóságból egy kicsit, meg én is szeretem ezt a sztorit a hibáival együtt is.:D

Ari húsz éves. A középiskola elvégzése után egyből munkába állt egy Henry's Pub nevű kocsmában, ahol jelenleg is dolgozik. Minden éjszakát itt tölt a vendégekkel flörtölve és a munkatársaival, Inarival és Liljával viccelődve, kellő szarkazmussal állva bármilyen helyzethez. Mélyen belül azonban utálja az egész helyzetet és csak arra vár, hogy valaki kimentse őt egyhangúvá vált életéből.
Lauri tizenkilenc éves, még csak most fejezte be a középiskolát, szeptembertől pedig a Tamperei Egyetem padjait fogja koptatni, ahol társadalomtudományt fog tanulni. Addig azonban még van pár hónapja, ő pedig elhatározta, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Elhatározta, hogy leküzd mindent, ami a múltban történt vele, leküzdi az érintésektől való rettegését és megpróbál élni egy kicsit.
Vajon mi sül ki abból, ha ennek a két fiúnak az útjai keresztezik egymást?

A borító képéért hálás köszönet a Bing AI-nak.
All Rights Reserved
Sign up to add Please don't touch me✔ to your library and receive updates
or
#4bxb
Content Guidelines
You may also like
Inside Out || ✔️ by No_kindness
27 parts Complete
"Új tanév, új kezdet" - mondja ezt az összes olyan amerikai, ikonikussá vált tinifilm, ahol a társadalmi ranglétra alján álló, minden gúny célpontjává váló lányból a nyári hónapok alatt egy teljesen másik ember lesz és hirtelen mindenki vele szeretne jóban lenni, miközben az ősi ellenségét, aki általában a gimi szurkolócsapatának a vezetője, teljesen megsemmisíti. Csakhogy ennek a fele sem igaz, mert varázsütésre nem képes megváltozni semmi sem. Brinley Whitters tölthetné be a glow upon keresztülmenő gimis szerepét, aki bosszút áll azokon, akik kiröhögték a háta mögött és megkeserítették életét, hogyha a filmes univerzumban lennénk, hiszen elvált szülök gyerekeként a teljes nyarát Spanyolországban töltő lány, az anyja hatására kikupálódott. Azonban neki egyetlen cél lebeg a szeme előtt: kibírni a maradék két évét a gimi falai között konfliktus vagy bármiféle botrány nélkül, a háttérbe húzódva. Tökéletesen jól elvan a saját kis világában a barátaival, Maddie és Kyle társaságával. Viszont a látszat néha csal, a barátokról könnyedén kiderülhet, hogy mégsem azok, míg az ellenségnek hitt személyek hamar a szívedbe tudják lopni magukat. Ahhoz pedig, hogy erre rájöjjön Brinley nem kellett más, minthogy az apja új barátnőt szerezzen, valamint regisztráljon a sulis barátszerzős programban. Ez minden, csak nem egy szokásos tanév kezdete a St. Louis High Schoolban.
You may also like
Slide 1 of 10
Napsárga kísértet - A nap, amikor megismertelek | ✓ cover
Real Love ✓ cover
Vágyaink csapdájában | Befejezett  cover
Inside Out || ✔️ cover
Dnf || Forró szerelem [BEFEJEZETT]  cover
Let Me Love Him - hu [L.S.] cover
A Vonzás törvénye | ✓ cover
Vörös végzet (Átírás alatt) cover
Step by step cover
Váratlan változások (BEFEJEZETT) cover

Napsárga kísértet - A nap, amikor megismertelek | ✓

23 parts Complete

Zachary Yaseen csak egy fiú volt, aki valahogy nem értette mivel érdemelte ki ezt az életet. Nem akart ő mást csak eltűnni a világ szeme elől, festeni és elfeledni mindazt, amit tönkre tette az életét. Mégsem bírt elmozdulni. Valami odakötötte. Oda, abba a rothadó porfészekbe. Valami, ami még saját magánál is fontosabb volt számára. És volt egy fiú, aki talán túlságosan vonzotta. Jase Stagger csak egy fiú volt, aki valahogy nem találta a helyét az életben. Volt egy legjobb barátja, aki talán mindennél többet jelentett számára, volt egy csodálatos barátnője, volt egy klassz élete és egy látszólag tökéletes családja. És volt egy fiú, akit képtelen volt megérteni. Ők találtak egymásra. Egy fránya csengő és bumm. A nap, amikor megismerték egymást.