Csillagot hazudni a beborult égre - Aot [Rivaille Fanfiction ~ Levihan]

Rivaille Ackerman még emlékezik a szép, békés időkre, mikor a háború elkerülte őket és végre szabadok lehettek. Az éjszakákra, melyeket a csillagos ég alatt töltött, vagy mikor a naplementében gyönyörködött. A csendre és a hóval fedett tájra, vagy a forró homokra.
A szép emlékekre és a boldogságra, melyet kincsként őriz, amíg még él.
Ám az élet kihúzta lába alól a talajt és lassan kezdi úgy érezni, nem bírja tovább. Csak sodródik az élet körforgásában és visszaemlékezik a szebb időkre. Hisz az ember nem akkor hal meg, mikor örökre lecsukja szemeit, hanem mikor elveszíti élete értelmét.

"A szomorúságot, gyászt, vagy éppen magányt.
Talán még Rivaille saját magának is letagadta, de ő is bizonyára legbelül érezte ezeket. A folytonos mogorvasága és lekezelő jelleme taszította az embereket és a hadnagy célja pont ez volt. Távol tartani a fájdalmat és senkit sem engedni közel magához. Ettől vált ő igazán magányossá."