𝙽𝙴 𝙷𝙰𝙶𝚈𝙹 𝙴𝙻 /𝚝𝚠𝚒𝚕𝚒𝚐𝚑𝚝 𝚏𝚊𝚗𝚏𝚒𝚌𝚝𝚒𝚘𝚗/

Minden összeomlott bennem, Johanna szemeit nézve. Mintha az összes kötelet, ami az életemhez kötött, egy hirtelen mozdulattal elvágták volna, mint egy csokor lufi madzagjait. Minden, ami azzá tett, aki voltam - szerelmem Bella iránt, szeretetem apám iránt, hűségem az új falkámhoz, szeretetem a fivéreim, és gyűlöletem az ellenségeim iránt, az otthonom, a nevem, önmagam -, abban a másodpercben mind elszakadt tőlem - nyissz, nyissz, nyissz -, és elszállt.
Én nem szálltam el. Egy új kötél ott tartott.
Nem is egy, hanem egymillió. Nem is kötelek, hanem acélkábelek. Egymillió acélkábel kötött egyetlen dologhoz, az univerzum kellős közepéhez.
Most már láttam, ahogy a világmindenség e körül a pont körül forog. Azelőtt sosem láttam az univerzum szimmetriáját, ami most nyilvánvalóvá vált.
Már nem a gravitáció kötött ahhoz a helyhez, ahol álltam.
Az éppen felém futó lány. Aki egykoron még a legjobb barátom volt. Mostmár a bevésődésem.
Johanna.