Dorogi Csenge Hella: A csend hangja
1.Kint a mezőn a hideg szélben
Gondolkodtam, talán még van reményem
Van reményem a boldogságra
S zajos lelkem újra csöndre vágyna.
2.Mélyen magamba néztem, de nem láttam ott mást
Csak fájdalmat, s ordítást melyet egy lány az anyjáért kiált.
Anyjáért, aki már nem ölelheti át,
S a lánynak könnycseppjei a temetőt itatják át.
3.Lassan temetőbe ballagok egyedül, gondolkodván
Mélyen belemerengve, vajon miért hagytál itt édesanyám?
Magamra hagytál egyedül a nagyvilágban,
S szemem nem csillan fel csak sírod sötét árnyára.
4.Immár két esztendeje, hogy nem hallhatom hangod
Se puha érintésed, nem láthatom édes mosolyod.
Felnézek az égre egy sötét éjszakán,
S a csendben hallom: vigyázok rád édes leánykám.
5.A csendnek is van hangja, elég erőteljes,
Én mindennap ezt hallom: Ne add fel, minden rendben lesz.
Szomorkás a kedved vagy tán rossz napod volt?
Öleld erősen anyád, és mondd el mi a gondod.
6.Hallgasd a hangot, hallgasd a csendet
Nem hallasz semmit, mégis ott van benned.
Szellő susog, levél zizeg
Még mindig nem hallod? Sétálj egyet!
7.Temetőbe sétálok s anyám sírjára nézek
Felömlik bennem a sok emlék, és máris könnyet érnek.
Arcomon lefolyik akár egy hideg nyári esőcsepp,
Mely a sírnak földjére esik és oda máris virág nőhet.
8.A fájdalom virága, a búnak szirmai
A csendnek a hangja a virágot élteti
Ez a virág a szívemet burkolja és benövi,
Ezek után a lányt már nem lehet jobban megtörni.
