Az Utolsó Csillaghullás

Az Utolsó Csillaghullás

  • WpView
    Reads 15
  • WpVote
    Votes 2
  • WpPart
    Parts 2
WpMetadataReadOngoing
WpMetadataNoticeLast published Mon, Aug 3, 2020
A történet főhőse Szabó Illés, aki egy haldokló világban él. Ügyvédként dolgozik, de olyan képességekkel rendelkezik, amelyekkel csak kevés hús-vér ember. Már gyerekkorában is tehetséges volt, akkori barátaival rengeteget tanult meg a természetről, az alkalmazkodásról, és a tájékozódásról akár a semmi közepén is. Az őt fiatal felnőttként ért trauma miatt belépett a seregbe, ahol különleges kiképzést kapott, légiósként tevékenykedett Szíriában, mesterlövészként hidegvérű gyilkos és katona vált belőle. A kényszerű leszerelés után hazatért, és új életet kezdett, félretette a múltját. A jelenben azonban különös, és baljós események sorozata kezdődik meg, a nagyhatalmak egyik pillanatról a másikra háborút indítanak egymás ellen, az emberek egymást öldöklik az utcán, épületeket rombolnak le... Illés megkapja a behívót, ám a levelet összetépi, és úgy dönt, megpróbál életben maradni. Minden korábbi tudását elő kell vennie, és egy hátizsákkal, valamint puskájával nekivág az erdőnek, célja, hogy gyalogszerrel, kilétét fel nem fedve eljusson a fővárostól mintegy 250 kilométerre fekvő szülőfalujába. Az erdőben azonban társasága akad, furcsa emberekkel hozza össze a sorsa, akik menekülnek. Végül, bár a főhős terveit felborítva, de csatlakoznak Illéshez, bízva abban, hogy így esélyük nyílik a túlélésre. Az ő történeteik, és az előrehaladó események döbbentik rá Illést, hogy az egész világ totálisan máshogy működik, mint azt ő gondolta. A faluhoz veszik az irányt ahová véres harcokon, halottak hegyein, romos városokon, különös, iszonyatos lényeken, magán a gonoszságon, és a technológia világa nélküli természeten vezet az út. Életben kell maradniuk.
All Rights Reserved
#897
thriller
WpChevronRight
Join the largest storytelling communityGet personalized story recommendations, save your favourites to your library, and comment and vote to grow your community.
Illustration

You may also like

  • A gyönyörű gyilkos
  • A meleg ikrem, és én
  • A mi erőszakos nyarunk
  • Maffia-A szerelem fogságában /BEFEJEZETT/
  • The Secrets of the Forest III. - Végzet
  • KANNIBÁL
  • A 8-as Tankör | Jikook ff.
  • The Secrets of the Forest II. - Katherine nyomában
  • A törvény tiltja
  • Obszesszió / Vkook/ Befejezett

Egy fiatal lány, kinek élete cseppet sem mindennapi, találkozik egy gyilkossal. Érzelmek kavalkádja lepi el mindkét fél életét, de végül ki győz? Egy lány, ki csak boldog szeretne lenni, vagy egy hidegvérű gyilkos? Ki lesz az első áldozat? ~ 2017.8.10. - 2018.9.2. ~ ❤Első helyezés rejtély/thriller kategóriában: 2018.2.14 ❤ Többszörös első helyezett ❤

More details
WpActionLinkContent Guidelines