𝐌𝐄𝐋𝐓𝐃𝐎𝐖𝐍-Összeomlás (𝓗.𝓢)
  • Reads 52,609
  • Votes 3,866
  • Parts 56
  • Reads 52,609
  • Votes 3,866
  • Parts 56
Ongoing, First published Jun 27, 2020
Mature
A férfiak világában nőnek lenni megerőltető és fájdalmas feladat. Elnyomásban élni, majd kitörni a beskatulyázott létből még inkább az. De mindenre képes az ember, ha elég kitartással és elhivatottsággal rendelkezik. 

Reese Miller már kiskorától kezdve az egyenruháról és mások segítéséről álmodozott emellett pedig lázba hozták a felmatricázott autók, amiknek a tetején kék villogók kaptak helyet. Évekig vért izzadva vett részt a kiképzéseken, majd amikor újoncként bekerült a rendőrség falai közé kezdte végre otthon érezni magát. Ez az érzület viszont csak addig tartott, míg meg nem jelent a főnöke Dean Norton, aki habozás nélkül a lány nyakába varrt egy komoly ügyet, amelyben három gyilkos mészárlást rendezett az egyik közeli szórakozóhely udvarán. Reese beletemetkezett volna a munkába, nem is sejtve azt, hogy nem egyedül kell majd végigcsinálnia a nehéz feladatot. Azonban kapott egy társat, a rutinos Styles nyomozót, aki túlontúl arrogáns és lekezelő volt, hiszen megterhelő évek álltak mögötte. A partnerek nem jöttek ki jól, egészen addig, míg egy komoly eset meg nem változtatta a gondolkodásmódjukat és rá nem döbbentek, sokkal nagyobb szükségük volt egymásra, mint képzelték. 

@Ladybady 2020. 06.27. 
Minden engem illető jogot fent tartok! A történetnek nincs valóságalapja, előfordulhatnak benne obszcén kifejezések, vér, erőszak és felnőtt tartalom. 
Gyenge idegzetűek kérem ne olvassák! Köszönöm!
All Rights Reserved
Table of contents
Sign up to add 𝐌𝐄𝐋𝐓𝐃𝐎𝐖𝐍-Összeomlás (𝓗.𝓢) to your library and receive updates
or
Content Guidelines
You may also like
You may also like
Slide 1 of 10
A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT] cover
𝐴 𝑆𝑜𝑟𝑠 𝐴𝑘𝑎𝑟𝑎𝑡𝑎 cover
Testőröm Védelmében cover
Gyerekmesék beteg oldala cover
Bíborfény | ✓ cover
A harmadik terem (2. rész) [Befejezett] cover
Blue Eyed Bandit | Hemmings cover
A gyönyörű gyilkos cover
Árnyéklovas ✔️ cover
The Secrets of the Forest III. - Végzet cover

A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

35 parts Complete

Amikor a középiskolás tinik megtalálják társukat holtan az udvar közepén, egy csapat nyomozó jelenik meg a helyszínen,- köztük David Black is- akik megállapítják, hogy itt bizony gyiliosság történt. Főszereplőnk, Olivia Jones egyik osztálytársa az áldozat. Az egész osztályt kihallgatják, viszont senki nem tud semmit a meggyilkolt Anneról. Sőt, később kiderül, hogy még a nevét se tudják igazából. Ám, amikor Olivia kerül sorra, kevés, viszont hasznos információval tud szolgálni David nyomozónak, aki lassan társává avatja a lányt. Képes lesz-e kibírni Olivia a rideg, ám jóképű nyomozó mellett, úgy, hogy ne kötődjön hozzá? Hisz viszonzást nem kapna... Legalábbis egy ideig. "-Tudja mit? -álltam fel a székből. David lemondóan sóhajtott, viszont nem emelte rám a tekintetét. -Ne kíméljen. -Maga egy érzéketlen seggfej! A férfi rámnézett, de kicsit se tűnt dühösnek, amire én nem számítottam. -Tudna esetleg valami újat is mondani? Csak, mert zsákutcában van a nyomozás. -Magát tényleg nem érdekli a véleményem? -kérdeztem sértődötten. -Nos, ha a nyomozásról beszélne, valószínűleg érdekelne, de így... -rázta meg lemondóan a fejét, majd felállt, és magamra hagyott. Máskor valami erősebbet vágok a fejéhez, gondoltam magamba, és lerogytam a székre. Pedig mennyire helyes... "