Még a viharban is

"Miért van az, hogy félünk a saját érzéseinktől? Emberek vagyunk, egyszerű teremtmények és mégis annyira bonyolultak. A testünk és a lelkünk is annyira kusza sokszor. Azt mondjuk, hogy a szeretet a legnagyszerűbb érzés a világon, azért megéri élni, sőt... azért megéri meghalni. Azonban akkor miért van az, hogy szégyelljük? Miért annyira szégyenletes dolog bevallani a másiknak, hogy szeretjük? Valóban beszélhetünk igaz szeretetről akkor, ha nincs is merszünk azt bevallani, mert attól tartunk, hogy megsérül a büszkeségünk? Vagy éppen attól, hogy a másik ember kinevet? Vagy elhagy? Megéri némán szeretni valakit, úgy hogy soha nem tudja meg? Akkor mi értelme van az iránta érzett szeretetnek?
A megfelelő pillanatra várni pedig... ugyan... Létezik olyan? A vége annak mind tudjuk, hogy mi lesz... Bukás. Csak halogatni és halogatni, értékes időt veszíteni.
Miért félünk ennyire?"

Edward Voronin és Edric Eadwulf ismeretsége hosszú ideje tart. Mindketten katonák és hűen szolgálják országukat gyerekkoruk óta. A kapcsolatuk azonban mindig is furcsa volt, más, mint a többi katonának. Míg az egyikük ártatlanul csak testvérinek hitte, addig a másikuk egyre csak azon küzdött, hogy erős vágyait visszafojtsa.
Mi történik, ha az érzelmek már irányíthatatlanokká válnak? Mi történik, ha egy harmadik személy bele akar kotnyeleskedni mások dolgába? Mi történik, ha egy lány is bekerül a képbe?
Mi történik akkor, ha lecsap a vihar?

//FIGYELEM! Nagyban ajánlott elolvasni az eddigi történeteket is a profilomon, ugyanis mindegyik ugyanabban a világban, ugyanazokkal a szereplőkkel játszódik, csak éppen mindig mások szemszögéből, más időpontokban! Ha képbe szeretnél lenni a karakterek/világ/háttér információk/múlt terén, akkor MINDENKÉPPEN OLVASD EL AZOKAT IS! (ajánlott abban a sorrendben, ahogyan feltettem őket!)
Persze nem kötelező.^^//