Filii Mortis et Fortunae

"- Ne hidd, hogy nem tudom mit akartál, de soha többé nem fogod megpróbálni. - Hallok meg egy ismeretlen hangot a fülem mellett, de olyan halkan, hogy alig értem a szavakat. - Az övé vagyok, csak az övé. - Hallom még, mikor éles fájdalom nyillal a jobb karomba, ami egyre lejebb csúszik a csuklómhoz. Egy kéz szorul a kezemre és felordítok. Azt hiszem eltörtek a csontjaim. Négy vágás az arcomon, ez rosszabb, mint a legutóbbi párbajom. Éles fájdalom az ágyékomnál, amire már nem bírok mit tenni csak ordítani. Megint meglátom a szemeket. Szinte tudom, hogy ez lesz a vég. Meg fog ölni, megint eltűnik a zöld szempár, én meg felkészülök a fájdalomra. Ám ekkor hirtelen visszatérnek a fények és egy furcsa látvány fogad. A Potter fiú tíz körömmel kapaszkodik a Riddle gyerekbe és az ajkai a fiú nyakára vannak tapadva, mint a vámpíroknak, mikor táplálkoznak.

- Mikor ettél utoljára rendesen trapiche? Ha jól emlékszem, mikor eljöttünk otthonról. - Hallatszik a Riddle fiú sejmes hangja, ahogy megtámasztja a Potter fiú fejét fél kézzel. A másikkal pedig felemeli, majd leül az egyik fotelbe. - Egyél amennyit kell. Sokáig nem kaptál. - Mondja komolyan, majd a fejét fogó kezével a Potter gyerek haját kezdi simogatni, másik kezébe pedig egy könyvet vesz és olvasni kezd."