Alicia Newton nem kereste a szerelmet, az találta meg őt egy forró nyári estén, ahol örökre megváltozott minden. Habár elakarta felejteni annak a gyönyörű estének minden pillanatát, beleértve a férfit is, aki talán nem is az volt, akinek hitte, elméje csúnya játékot űzött vele és minden pillanatott újra és újra átélt.
Daniel Mackenzie soha nem akart szerelmes lenni, a bálokat pedig egyenesen utálta. Az első bálozoknál pedig csak az édesanyák voltak rosszabbak. De aztán megpillantotta őt, akit hamarosan a karjai közt talált és egy pillanatra átértékelt mindent, amit a szerelemről gondolt. Igen ám, csak nem számolt a sötétben megbújó rosszakaróival, akik éveket vesznek el az életéből.
Két élet, mely akkor este megváltozni látszott, két lélek, akik nem hittek a szerelemben, mégis megtalálták egymás karjaiban, még ha csak egyetlen bál elejéig is. Alicianak újra megkell tudnia bízni a férfiban, de nem tudja Daniel mikor mond igazat és mikor nem. Danielnek újra megkell lelnie magát és az elvesztett szerelmet, miközben a nőnek fogalma sincs arról, hogy egyedül ő miatta volt képes azt a sok szörnyüséget túlélni
Vajon lehet boldog két összetört lélek, akiknek újra egymásra kell találniuk? Lehet szerelem ott, ahol már szinte parázs sincs? A megfelelő időben elkell dönteniük, hogy együtt néznek szembe a gonosszal vagy elvéreznek, hiszen az ördög ott bújkál körülöttük és csak arra vár, hogy lecsapjon rájuk, amikor a leggyengébbek.Todos los derechos reservados