Vili soha nem volt a legjobb báty, akit a testvérei kívánhattak volna. Ez volt minden vágya, mégis, az élet nem ezt a szerepet osztotta rá. Bármit megadott volna azért, hogy hármukat biztonságban tudja; gondolkodás nélkül sétált egy szervezet karmai közé, ahonnan már nincs menekvés. Sötét folyosók maradtak csak számára, kilátástalanság, monoton órák a tantermekben és a lőtéren, ahol minden lépésüket figyelik. Lehetetlennek érzi, hogy valaha megbékéljen a sorsával.
Domi, mióta csak az eszét tudja, ugyanaz a szoba falai közt nyomta el az álom és ébredt fel másnap. Reggelente megcsillant előtte egy szebb nap reménye, amíg iskolai tárgyakra koncentrálhatott, volt mivel elterelnie a figyelmét, volt egy jövőkép, amiről álmodhatott. Délutánonként azonban sötétség borult az elméjére, a lőtér minden egyes alkalommal ott hordozta magában az ígéretet, hogy a mai nappal is csak közelebb jár az elkerülhetetlenhez.
Egyetlen fal az, ami kettejüket összeköti, egy pont, ami összekapcsolja az életüket, közben pedig el is választja őket egymástól. Az egyetlen örömforrás lesznek egymás életében; az első barátok iránt érzett ragaszkodás és idővel talán valami mélyebb érzés is elkezd bennük munkálkodni. Még akkor is próbálnak hinni egy jobb jövőben, mikor egyre több akadály áll az útjukba; a végletekig próbálnak kitartani.
Figyelmeztetések:
• LMBT+ tartalom
• vér
• főbb karakter halála
• önbántalmazás
• gyilkosság
Ez a történet két rendőrtisztről szól, akik nem szerelemből házasodnak össze, hanem azért, hogy az egyikük balszerencséjét megtörjék.
Az alku egyszerű... hat hónapig színlelnek, majd elválnak. De mi történik akkor, ha már nem csak tettetik az érzelmeiket?