Vulnera Sanentur

Egy történet szerelemről, veszteségről, egyesülésről, fájdalomról, csalódásról, varázslóról, boszorkányról. Egy történet bátorságról, gyötrelemről és megenyhülésről.

"-Rendben, elmegyek. De előtte még szeretnék adni valamit. - mondta még közelebb lépve a boszorkához. Szinte már súrolta mellkasával a nő hátát ahogy fölé tornyosult. Félszegen rátette nyugalmat sugárzó tenyerét a boszorkány apró vállaira, majd egy könnyed mozdulattal maga felé fordította, és azzal a lendülettel szoros ölelésébe zárta a meggyötört testet.

A nő nem tiltakozott, bár érezhetően megfeszült a hirtelen jött intimitástól. Fokozatosan engedte magát a férfi ölelésébe. Perselus szorosan fonta a boszorka köré hosszú erőteljes karjait ezzel valódi biztonságot nyújtva a számára. Állát megtámasztotta a nő feje búbján. Belesóhajtott a mozdulatba. Rég érzett már ő is ilyen tiszta nyugalmat. A nőt szerette volna helyre hozni, mégis úgy érezte magát is gyógyítja ezzel. Ujjai életre keltek az apró testen, szabályos köröket írtak le. Olyan természetes volt számára az egész helyzet, és annyira ismerős."

"-Hogy tehetted ezt?- kérdezte magától elcsukló hangon, miközben még mindig olyan kiábrándult tekintettel nézte végig mindkét oldalon kézfejét, mintha nem is az ő parancsára cselekedtek volna."

"- Perselus Piton, minden egyes szívdobbanásom, a lelkem összes darabja, csak a tiéd. S, ha meg is halok majd, mert rá fogok szolgálni, a te életed akkor is meg fogom óvni és mindenki másé elé helyezni. - a lány keserves zokogásban tört ki."

"A boszorkány bátortalan, reszketeg mozdulattal odanyúlt a sajgó részhez az ajkán, és rá sem kellett néznie, érezte az ütés helyén kicsordult vérét, amit magával hozott a tudatalattijából. Rettegéstől zavart tekintetét belefúrta a varázslóéba, s csak annyit tudott kinyögni:

- Jönnek. "