Részlet: „ [...] Menjünk szóljunk nekik, hogy minden oké.- indultam volna, de az a keze, amit eddig az arcomon nyugtatott, az most vállamnál fogva vissza lökött.- Várj, még!- szólt rám.- Már egy ideje el akarok neked mondani valamit. De mindig volt valami programod, ami miatt nem tudtam elmondani. - És mi lenne az?- kérdeztem, miközben mélyen bele néztem tenger kék szemébe. A fiú nagyot nyelt, és láttam, hogy elbizonytalanodott. Pedig, hogy őszinte legyek, Kageyamára pont nem az az ember, aki önbizalom hiányos lenne. - Öhmm... Talán inkább nem mondom, csak cselekszem.- azzal bele turt a hajamba, és finoman megcsókolt.[...]