,,Remény nélkül élni olyan...olyan, mint az éjszakai ég csillagok nélkül! Apró kis pontok csupán a sötét égbolton, de a sok apró pont beragyogja olykor az eget, és fényt ad, utat mutat. Miért mondtunk le a csillagos égről?"
Evangeline már régen nem hisz az emberekben. Ugyan fiatal, mégis reményvesztett, lemondott arról, hogy valaha is boldog lesz. Miután jogi asszisztens lett, dr. Cornelius Miller mellé szegődik, a férfi pedig az első pillanattól kezdve különlegesnek, megfoghatatlannak gondolja. Eline sosem érzett még ilyen csodálatot, az érzés számára idegen.
Cornel testileg nyomorék: tizenöt éve a halálba vezetett. Elvesztette a jobb lába erejét és az apját, elvesztette a hitét, kiveszett a fény az életéből. Az ország legjobb ügyvédje lett, de hétköznapjai sötétek, komorak. Egészen addig, amíg a kis furcsa, ámde nagyszájú bizalomhiányos Evangeline be nem ragyogja az életét.
A két testileg-lelkileg megcsonkított felnőtt egymásban társra lel - ugyan nem hétköznapi módon -, esélyt adnak egymásnak, ennek a lehetetlen, fájdalmas kapcsolatnak. Elválassza őket tizenöt év, egy nyomorult jobb láb és két megtépázott lélek. Mégsem adják fel, küzdenek a másikért, hogy új életet teremtsenek maguknak: olyat, amelyben csak ők ketten vannak.