Álombefőtt

Ott van az ajtó mögött, biztos helyen, ahol nem lépnek bele. Kemény, böszme dunszt, durrog éjjelente a fortyogó színektől, amik a cukorral harcolnak. Aztán hűlnek, hűlögetnek, sűrűn leülnek az üvegfalak közé, megtöltve ezt a koponya-teret, aztán hagyják, hogy a könyvek spájzába kerüljenek, margópolcokra, szépen egymás alá.
Belépek néha, a villanyt felkattintva. Nyögve feltépem a kupakot és csak nézem, nézem, ahogy az álmok ott benn olyanok, mint régen.

Ez itt a spájz. Minden üvegbe öntött gondolat helye.
Kérlek, ne törj össze egyet sem!