Az utolsó alku

„Miért hívja, csábítja beteges vonzerővel a sötétség az embert? Mi az, ami tudatunk minden heves tiltakozása ellenére is lefelé húz bennünket, a kavargó, démoni erők poklába? Talán a kíváncsiság? Az ember kíváncsi, hogy valójában milyen mély is a mélység; és amikor elborzad a felismeréstől, hogy végtelen, az lesz számára a legmélyebb pont: a lehetséges kiindulás, ahonnan már csak felfele szökhet."

Amikor egy amatőrnek ígérkező szellemidézésre látogat, Tara nem számít rá, hogy egy valódi démonnal hozza össze a sors, és arra még kevésbé, hogy az pont őt szemeli ki következő áldozatául.

Mephiztophel hónapokig fáradhatatlanul ügyködik a lány kárhozatba taszításán, észre sem véve, miként válik kapcsolatuk egyre személyesebbé.

Végül már egyikük sem biztos benne, mi is megy végbe köztük, így amikor a démon bajba jut, Tarának döntenie kell: fontos neki a másik annyira, hogy megpróbálja megmenteni? De milyen áron? Képes lenne elmenni érte az Alvilág legmélyére is...?

(Enyhén Mary Sue-ish sztori, csak több céltalan konyhafilozofálással, a kelleténél erősebb ezoterikus hatással és egy csepp sumer--akkád mitológián alapuló iNtErTeXtUaLiTáSsal.)

((Készült: 2013-ban. A történetben megnyilvánuló világszemlélet nem feltétlenül tükrözi a mai álláspontomat. A cselekmény és a „mondanivaló" szempontjából is erősen megkérdőjelezhetőnek tartom ma már ezt az írást, tisztában vagyok vele, hogy helyenként elég naiv, csöpögős és ezoterikus.

Ennek ellenére nem tudok róla teljesen lemondani. Újraírni nem látom értelmét, de azt sem szeretném, ha csak úgy örökre elveszne a fiókban. Főként archiválási szándékkal rakom fel ide, és hátha valakinek majd mégiscsak tetszik.))

Borító: Karl Alexander Wilke - Fliegeroffizier

Zene (ha valakit véletlenül érdekel):
https://open.spotify.com/playlist/7FgE3mEuZqXOLfm92jyOgH