𝙰 𝙿𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚐𝚘́ - Jégszívű || ✔️
  • Reads 4,142
  • Votes 65
  • Parts 2
  • Reads 4,142
  • Votes 65
  • Parts 2
Complete, First published Apr 29, 2021
A Pillangó trilógia első része: 

PÁLYÁZÁTON VALÓ RÉSZVÉTEL MIATT  KORLÁTOZOTT SZÁMÚ FEJEZET ELÉRHETŐ!

A Szent Hedvig Ifjúsági Tábor nem csak egy újabb karszalagról szól. Nem csak egy újabb tábor, egy újabb buli, amiből csak foszlányok maradnak meg. Nem csak egy felelevenítésre váró emlékkép, hanem az a hely, ami elfeledhetetlen boldogságot adja, amit újra és újra át akarsz élni. Az idei nyáron immáron hetedszerre nyitja meg kapuit a Bakonyban mindenki számára, ezzel új lehetőséget adva a már meglévő és az új kapcsolatoknak. 

Kováts Alexa élete egészen átlagos. Anyukája szinte egyfolytában dolgozik, apukáját pedig nem ismeri. Tizennégy évesen, a gimi kezdetén, a nagy bulik és pezsgő élet beindulásakor olyan dolog történik vele, amit utána már sosem tud kitörölni az emlékei közül. Nincs mentsége, hibát követett el, de ezt az emléket három év múltán sem képes teljesen feldolgozni. 
Az új helyzet teljesen váratlanul éri, aztán szinte pislogni sincsen ideje, mivel csak ezután indulnak be az események.

„Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne, s ő irányít majd." - Zsoltárok 37:5

Kezdés ideje: 2021. 04. 29.
Megújult verzió: 2022. 10. 04.
Befejezés: 2023. 01. 11.

Minden jog fenntartva!
A kitalált könyv szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

#1 pillangó
#1 hit
#2 tábor
All Rights Reserved
Sign up to add 𝙰 𝙿𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚐𝚘́ - Jégszívű || ✔️ to your library and receive updates
or
#41tábor
Content Guidelines
You may also like
Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." by szelei_kiki
144 parts Complete
Összetört szívek, szerelmes pillantások, felejthetetlen emlékek. Nincs olyan kamasz, aki ezeket ne élné át, és a kedvenc zenéjét hallgatva, valami igazán nem ajánlott nasival a kezében merengjen ezeken. Így van ezzel főszereplőnk is - teljes nevén Székely Levendula - aki a szeptemberi gimnáziumkezdés nehézségét éli meg, és mint más vele egykorúak, szívből reméli, hogy zökkenőmentes évei lesznek. Ez már akkor lehetetlenné válik, amikor megpillantja a hatásos belépőjű, fehér ló helyett deszkával érkező hercegét, aki egy szempillantás alatt belopja magát Leni szívébe, onnantól kezdve pedig életének szerves része lesz és rengeteg eseményt élnek át együtt. Ilyen például egy tánc a karácsonyi bálban, egy szilveszterkor elcsattant csók, egy koccintás a konyhában, egy meggondolatlan döntés, egy majdnem tökéletes randi, vagy Leni váratlanul megszületett kistestvére... Összetört szívek, szerelmes pillantások, felejthetetlen emlékek. Csak úgy, mint mindenki másnak. **************************** "- Koccintsunk - dobtam be az ötletet. - Kólával? - Miért ne? - vontam vállat vigyorogva, mire hihetetlenül elnevette magát. - Hát, oké. És mire? - kérdezte jókedvűen, miközben magának is töltött. - Nem tudom. Magunkra. Rád, meg rám. Ránk - mondtam a szemébe nézve, mire elmosolyodott, majd ketten, a konyhában koccintottunk egyet a kólánkkal. Ránk." ***************************** Következő évadok: ~ Egy pillanat, és összetörtem ~ Egy pillanat, és megismerhetsz ~ Egy pillanat, és elengedhetsz ~ Egy pillanat, és élni kezdünk ~ Egy pillanat, és örökké együtt leszünk *************************** Kezdés: 2018. május
Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad by szelei_kiki
177 parts Complete
"- Mint ha mindig kérnénk egy kis időt az élettől, vagy egymástól, hogy csak egy pillanat, most már tényleg elengedhetjük egymást, csak ezt még hagyj élvezzük ki... - gondoltam bele mosolyogva. - Aztán a sok "egy pillanat, és elengedhetsz"-ből lett a "baszd meg a pillanatodat, úgy se engedlek el". - Valahogy így - nevettem fel." ****************************************** Eljött Leniék harmadik közös szeptembere, így főszereplőnk az előzők után ismét új naplót indít. Év elején bemutatkozik az új osztályfőnök, aki a kezdetleges kételyek után megmutatja, hogy nem mindenki olyan, mint amilyennek először látszik. A megújult osztály tagjai hamar összekovácsolódnak, sőt, talán még jobban is, mint kellene, így jönnek szóba a próbára tett kapcsolatok, a váratlan változások, a múlt titkai, egy születésnapi ajándékkoncert, majd egy koccintás a Balaton-parton... Év közben Leni sok új dologgal ismerkedik meg, többek között, hogy milyen, amikor egy szerettének szüksége van rá, milyen egy hatalamas csalódás, milyen az igazi barátság, milyen egy éjszakákig tartó konfliktus, milyen felnőni a feladathoz, milyen, amikor igazán szeretik, és milyen, amikor csak arra törekednek, hogy kihasználják... Ezt a különös évet az osztály egy felejthetetlen kirándulással zárja, a bizonyítványosztás napján pedig szembesülnek a ténnyel, hogy ősszel már az utolsó évükbe kezdenek bele... ******************************* Előző évadok: • Egy pillanat és beléd estem • Egy pillanat és összetörtem • Egy pillanat és megismerhetsz Következő évadok: • Egy pillanat és élni kezdünk • Egy pillanat és örökké együtt leszünk Kezdés: 2019. július
You may also like
Slide 1 of 10
Hercegnő a Maffiában cover
Fogadás cover
Borul a papírforma (Marics Peti ff.) cover
Élet a fiúkkal cover
Offline cover
A Maffia Foglya!  cover
Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." cover
Vágyaink csapdájában | Befejezett  cover
Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad cover
A Szüzek Köre cover

Hercegnő a Maffiában

25 parts Ongoing

Ez igazából nem saját történet, hanem egy magyar fordítás ;) Sofia Novikov, az Orosz Maffiavezér legfiatalabb lánya, aki egész életében el volt rejtve a nyilvánosság szeme elől. Nővére, Anastasia Novakiv volt midig is a rivaldafényben, tökéletes alakjával és személyiségével, amit mindenki imádott. Tipikusan az a lány, aki mindenki szeretne lenni. De mégis mi történhet akkor, hogyha a könyörtelen és jégszívű Olasz Maffiavezérnek, Connor Agostinak házasságot kell kötnie az egyik Novikov lánnyal? ... "Mo...Most mit csi-" " A könnyű vagy a nehéz úton szeretnéd, hogy megmutassam az összes embernek, hogy kihez is tartozol?" Mondta elsötétült tekintettel, azon a tipikus mély hangján, miközben szemeivel már ajkaimat kémlelte. Úgy éreztem abban a pillanatban kiugrik a szívem a helyéről a már intimen közeli jelenlététől és a drága parfümének részegítő illatától. Olyan volt az egész, mintha csak egyre inkább az ajkai közé akarna csalogatni.