Úton

Avagy mi zajlik egy fiatal lány fejében...

16 éves voltam, amikor először próbáltam meg dalszöveget írni. Felszabadított. Úgy éreztem, hogy egy hajszállal jobban tudom megfogni az érzéseimet attól, ha borzalmasan pocsék rímekbe vetem. Aztán persze az idő és az újabb írások lecsiszolták a borzalmas rímeket ízesebb szavakra, a dalszövegek pedig megritkultak, és inkább versek vették át a helyüket.

Mindig féltem ezeket megosztani az emberekkel. Megrémültem a gondolattól, hogy esetleg megértik, amit gondolok, hiszen úgy megszoktam, hogy nem értik. Nekem pedig a lelkem volt benne a kusza kis irományaimban. Később ráébredtem, hogy a lelkemet sokszor jelentősen egyszerűbb olyanok előtt feltárnom, akik nem ismernek. Az interneten bolyongó elveszett fiatalok, akik az olyan platformokon vesztegetik az idejüket, mint ez, azok megértik. Mi hasonlóak vagyunk. Talán ezért sem olyan ijesztő épp Veletek megosztani ezeket a zavaros, sokszor hibás, helyenként érthetetlenül, borzongatóan személyes verseket. Üdv a lelkemben!