Könnyeim patakokban folytak végig az arcomon míg Minho csak állt velem szemben és hitetlenül nézett a szemembe. Láttam rajta, hogy még most sem hiszi el egyetlen szavamat se. Hátra sem pillantva kezdtem el lépkedni egyre kijjebb. Minho kétségbeesetten nézett rám, nem tudta mit kéne tennie. Nem akart semmi hirtelen mozdulatot, de én tudtam mit akarok. Biztos voltam benne, hogy ez a legjobb döntés. -Szeretlek. - a szívem egy hatalmasat dobbant, szememet lehunyva befejeztem azt amit az első találkozásunknál elkezdtem. Annyi különbséggel, hogy akkor Minho ott volt és elkapott. Ott állt és segített. De most nem volt ott. És ez fájt a legjobban.