A 2021-es verzióm ebből a kihívásból. Mióta legutóbb csináltam ezt, sok minden megváltozott: sokkal több Queen számot ismerek azóta, így több dalból tudok válogatni, mint 2 éve. Na meg én magam, s ezáltal az ízlésem is változott 2 év alatt, úgyhogy talán az lenne furcsa, ha még mindig teljesen ugyanazokat a dalokat szeretném, és ezek ugyanazt jelentenék számomra, mint korábban. Ettől függetlenül persze elképzelhető, hogy lesznek egyezések a 2019-es kihívással, de azt is el kell mondanom, hogy igyekezni fogok, hogy ezt elkerüljem, ahol lehet, s a régiek helyett olyan számokat mutassak meg, amiket utóbb ismertem meg, és/vagy eleve kevésbé ismertek, mint a régi kihívásomban találhatóak. Minden kedves olvasót csak arra tudok buzdítani: hallgassatok Queent, megéri! ;)
Póker. Csak egy játék, amiben Daniel baromi jó. Amiből kifizeti az egyetemi tandíját, az albérletét és amit puszta szórakozásból, hetente egyszer a haverjaival is játszik. Mint minden profi, ő is tudja, hogy ez nem a szerencséről szól. Stratégia kell hozzá, hidegvér, tudás és hogy soha ne keverje bele az érzelmeit. Ez a legfontosabb. Ami pedig közte és Felix között történik, az is csak egy ugyanilyen játék, nem igaz?
18+ (durva nyelvezet és explicit szexuális tartalom)