Nash még közelebb lépett, lassan, szinte szándékosan, mintha élvezné, ahogy Aurora hátrál előle, egy lépés... még egy... míg végül a lány háta a falnak nem ütközött, és onnantól nem volt hova mennie. - Miért menekülsz? - kérdezte halkan. Aurora hirtelen nem tudott megszólalni, a hang elakadt a torkán, a levegőt kapkodva vette, mintha túl kevés lenne a tér, túl sok minden történne egyszerre benne. Nash karjai a falhoz értek, pontosan Aurora két oldala mellett, és ezzel teljesen körbezárta őt, anélkül hogy hozzáért volna... mégis minden porcikája érezte a közelségét. Aurora szíve hevesen vert. Túl hevesen. Remélte, Nash nem hallja. - Nem... nem menekülök - suttogta végül, de a hangja nem volt meggyőző. Nash halványan elmosolyodott, közelebb hajolt, épp csak annyira, hogy a szavai a lány ajkainál érjenek célba. - Hazudsz - mondta halkan. - A tested teljesen mást mond. Aurora nyelt egyet, próbálta elfordítani a fejét, de a fal megállította, és Nash túl közel volt ahhoz, hogy igazán el tudjon húzódni. - És szerinted mit mond? - kérdezte végül, kihívóbban, mint ahogy érezte magát. Nash tekintete végigfutott rajta, lassan, szinte tapinthatóan. - Azt... hogy nem is akarsz elmenni - felelte. - Csak azt akarod, hogy utánamegyek. Aurora szemei egy pillanatra elkerekedtek. - Elég nagy az egód - próbált visszavágni, de a hangja lágyabb lett a kelleténél. Nash közelebb hajolt, most már annyira, hogy Aurora érezte a leheletét a bőrén. - Nem egó - suttogta. - Inkább... tapasztalat. Aurora lélegzete megakadt. - És mit kezdesz ezzel a... tapasztalattal? - kérdezte halkan. Nash ajkai egy hajszálnyira megálltak az övétől. - Attól függ... - mondta lassan. - Te meddig akarsz menekülni? Aurora szemei az övére siklottak. És most először... nem lépett hátra.
More details