How Dare You, Daddy? (SZÜNETEL)

- Még, mindig nem érted? - Lökött hátra a szertár hideg falának. Fájdalmasan szisszentem fel, mert a fejem is neki csapódott a falnak, amiatt egy kicsit szédültem.
- Mit kéne értenem? - Váltottam, a hangomat biztosabbra, mivel legbelül remegtem, meg mivel soha nem láttam őt ilyen dühösnek. Egy ideje már velünk él, pontosabban mi élünk nála, de soha nem láttam még ilyen mérgesnek.
- Akkor vak vagy, ha ezt eddig nem vetted észre. - Forgatta meg a szemét, miután megtámasztotta magát a jobb karjával szorosan a fejem melletti fal részen.
- Mégis miről beszélsz? - Kezdtem, egy kicsit bepöcceni, mivel révuszokban társalog, amit már kicsi korom óta nem szeretek, és a legrosszabb, hogy Ő ezzel pontosan tisztában van.
- Hülye vagy. - Nézett a szemembe, majd vadul ráhajolt ajkaimra. Vadítóan jólcsókolt, de nem mentünk tovább. békésen, de mégis szenvedélyesen mozgatta ajkait. Én lesokkoltan próbáltam elemezni a helyzetet.
- Utálom mikor szótlan vagy. - Felelte csukott szemmel, miután duzzadt ajkaink elváltak egymástól.
- Ezt nem lehetett volna nyíltan elmondani? - Kérdeztem haragosan. Tudtam, hogy mindent elrontottam ezzel a mondattal, de muszáj volt.
- Elmondjam szóban, vagy mutassam? Ekkor éreztem egy égető szempárt, ami rajtam telepedett le. Szinte a lelket is kiégette belőlem.
- B-Brendon? - Néztem a mellettem fiút, kinek szemében mérhetetlen düh égett.