Fényekbe burkolózva

Ekkor Dominik levette a kezeit a lány szeméről. A templomkert fái egytől egyig, tetőtől talpig fényekben pompáztak. A kívülről zord és szürke falat millió égősor és gömb díszítette. Világosabb volt, mint nappal. A káprázatos díszek már-már vakítottak, de nem bírtad levenni róla a szemeid. A legnagyobb fa tetején csillag pompázott olyan magasan, mintha tényleg az égen lenne. Jázmin némán állt, és figyelte a csillogó színek millióit. A hó már nem esett, az ég kitisztult. A csillagok mintha csak a templomkert fényeinek tükörképei lettek volna.
-Ez... - kezdte Jázmin.
-Tetszik? - érdeklődött Dominik.
-Ez a legszebb dolog, amit életemben láttam - mondta a lány döbbenten.
Dominik arcán fülig érő, elégedett mosoly jelent meg.
-Tudtam, hogy tetszeni fog - jelentette ki magabiztosan. - A lányoknak minden tetszik, ami fénylik.
-Hé! - kiáltott fel Jázmin.
-Most mondd azt, hogy ez nem igaz! - nevetett Dominik.
A lány óvatosan levett egy kevés havat az egyik fa alacsonyan levő ágáról, csendben egy kis, tökéletesen gömbölyű hógolyót gyúrt belőle.
-De, igaz - válaszolt Jázmin nevetve, majd a hógolyóval megcélozta Dominikot.
-Mire készülsz? - hátrált meg Dominik vigyorogva. - Nem tudod, kivel állsz szemben, ha hógolyózásról van szó!