Babylon -lrh-

Babylon -lrh-

  • WpView
    Reads 85
  • WpVote
    Votes 0
  • WpPart
    Parts 2
WpMetadataReadOngoing
WpMetadataNoticeLast published Sun, Nov 6, 2022
A zene sokféleképpen összeköt. Így volt ezzel a fiatal Lucie Duval is, aki a suli mellett szeretett időt tölteni gitárja pengetésével, a barátai társaságában. A középiskola vége óta nem találja helyét sehol sem, emellett úgy érzi nem azt csinálja amit igazán szeretne. Mindennapjai monotonok és szürkék. Ebben az időszakában az egyik volt barátnője keresi fel a lányt azzal az ürüggyel, hogy a városukba érkezik egy banda, melyért már oly régóta odavan és nem szeretne-e vele menni. Persze Lucie él a lehetőséggel, hiszen ki akar szakadni unalmas hétköznapjaiból. El is jut a koncertre, ahol egy baleset következtében egyről a kettőre a színpadon találja magát. Luke Hemmings. Gondolom sok embernek ismerős ez a név. Hát Lucie Duvalnak nem volt az. A fiú, aki kissé pökhendi, egomán stílusa rabul ejti minden lány szívét. Ezért is volt kiakadva ez a bizonyos sztárocska, mikor szembesült azzal, hogy nem mindenki ismeri őt a lányok körében. Azonban a bandatagjai megszokták már az elviselhetetlen viselkedését, amelyet már annyi ideje kell tolerálniuk. Luke jelleme azonban még rosszabb mióta szedi azokat a nyavajás tablettákat, amit még két hete írt fel neki az orvosa akkori gyomorrontása miatt. A turnéjuk különböző állomásai is betegsége miatt csúsztak meg ennyire. Mindössze két hetet tartózkodik a banda Londonban, de vajon milyen fordulópont történhetett mindkettejük életében? Miért találkozott ez a két fiatal pont ekkor? Na és kinek van szüksége a nagyobb lelki fröccsre? zuzmofajok© 2022
All Rights Reserved
#98
5sos
WpChevronRight
Join the largest storytelling communityGet personalized story recommendations, save your favourites to your library, and comment and vote to grow your community.
Illustration

You may also like

  • World champion ||Lando Norris ff.|| Nem Lesz Folytatva
  • ℂ𝕤𝕒𝕜 ℕ𝔼 𝕠̂𝕥! |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]
  • 𝐋𝐎𝐕𝐈𝐍𝐆 𝐘𝐎𝐔 𝐈𝐒 𝐀 𝐋𝐎𝐒𝐈𝐍𝐆 𝐆𝐀𝐌𝐄 | jikook
  • Anya vagyok, Kacchan!
  • The Life Saver (PG10)
  • Ellenségem, a balsorsom
  • 𝐴𝑟𝑎𝑛𝑦 𝐾𝑎𝑙𝑖𝑡𝑘𝑎: 𝐴 𝐿𝑒𝑒-ö𝑟ö𝑘𝑠é𝑔 (𝑚𝑖𝑛𝑠𝑢𝑛𝑔)
  • Hate me, Touch me, Love me
  • From enemies to lovers
  • LASSÍTOTT FELVÉTEL ||SPACC FF.||

Lando Norris első világ bajnoki címét élvezi de közben a barátnője érdeklődése már nem olyan mint előtte, haza utazik pár napja ahol megismeri húga egyik barátnőjét akiről kiderül, hogy elég régóta Flo barátnője. Húga ellenzi Lando közeledését Alisa felé de a lánynak is tetszik a fiú és nem akarja hagyni veszni a lehetőséget. 🔞 !Részben tartalmaz káromkodást vagy szexuális tartalmat! 🔞 ❗️❗️❗️A szereplők jellemvonásai és viselkedése nem tükrözi a valóságot❗️❗️❗️ ✨INSTAGRAM: demona.white.wattpadiro

More details
WpActionLinkContent Guidelines