𝐑𝐎𝐘𝐀𝐋 𝐅𝐋𝐔𝐒𝐇
  • Reads 32,950
  • Votes 1,046
  • Parts 36
  • Reads 32,950
  • Votes 1,046
  • Parts 36
Complete, First published Nov 08, 2021
Mature
New Orleans látszólag egy, a maga módján csendes város. Egészen addig, amíg ki nem robban a háború és vérben nem áznak az utcák. 

𝐂𝐚𝐦𝐢𝐥𝐥𝐚 𝐑𝐨𝐬𝐬𝐢 a tipikus jókislány, aki mindig betartja a szabályokat, sosem káromkodik és aki olyannyira távol tartotta magát az alvilág borzalmaitól, amennyire csak lehetett. Egészen eddig. A szüleit féltve meggondolatlan lépésre szánja el magát, ezáltal annak a férfinak a karjaiba zuhan, aki az ő szöges ellentéte.

𝐉𝐢𝐦𝐦𝐲 𝐌𝐨𝐫𝐞𝐥𝐥𝐢 a helyi maffia koronázatlan királya. Kegyetlen, rideg és a lába előtt hever az egész Louisiana állam alvilága. Az emberek rettegnek tőle, megtartják a tisztes távolságot, hiszen nem véletlenül tartják róla, hogy ő a megtestesült szörnyeteg, a Sátán teljes valójában. 

Nem is lehetnének különbözőek - a menny és a pokol, angyal és démon. Mégis miután az útjaik keresztezik egymást, fellobban közöttük a szenvedély, aminek ugyan először próbálnak ellenállni, de hamar rájönnek, hogy egyre nehezebb legyűrni a kísértést, amely mindkettejüket a bűnbeesés útjába sodorhatja.

Eközben a háttérben egyre többen szeretnék letaszítani Jimmyt arról a képzeletbeli trónról, ezzel véget vetve a Morelli-dinasztiának. 
A két fiatalnak el kell döntenie, hogy távol maradnak egymástól, vagy összefognak és együttesen aratnak győzelmet abban a háborúban, ami senkit és semmit sem kímél. 

FIGYELEM! A történet trágár szavakat, szexuális aktusok és erőszakos, durva események részletes leírásait tartalmazza! Olvasása ennek figyelembevételével ajánlott.
All Rights Reserved
Table of contents
Sign up to add 𝐑𝐎𝐘𝐀𝐋 𝐅𝐋𝐔𝐒𝐇 to your library and receive updates
or
Content Guidelines
You may also like
A Sötétség Érintése ( Maffiaháború 1.)  by little_pompom
25 parts Ongoing
Matteo & Svetlana ( 18+ ) Dark Romance! Csak saját felelősséggel. Matteo és Svetlana múltja miatt ez egy sokkal sötétebb történet lesz, így kérek mindenkit, hogy ennek tudatában olvassa! 💟 Matteo : A szicíliai Cosa Nostra Capoja. Elpusztíthatatlan. Arrogáns. Kegyetlen. Mindenki csak úgy ismeri, a véres kezű. Miután sikeresen egyezségre jutott Mexikóval, úgy döntött, tovább terjeszti hatalmát a világban. A legkisebbik húgát, Ariat, a saját kezével gyilkolta meg, hogy megmutassa, embertelensége nem ismer határokat. Régóta szeretné az orosz Bratva támogatását, de mivel az egyetlen személyt, akit nekik adhatott volna megölte, már csak egy lehetősége maradt. Ő pedig Svetlana Nesterova. Svetlana: A tökéletes maffia printsessa...( Oroszul: hercegnő ) Tisztelettudó. Gyönyörű. Szűz. Számára az a szó, hogy kényelmes, nem létezik. Szabályosan ül, szabályosan eszik és szigorúan a hátán fekve aludhat. Minden másodpercben ellenőrzik, és ha valamit nem a nála 14 évvel idősebb apjának, Ivan Nesterovanak a parancsa szerint teljesít, bőrszíjjal verik meg. Lananak sosem volt beleszólása az életébe. Sajnos megtanulta azt, hogy jobban teszi, ha inkább csendben marad, főleg azok után, hogy egy gyermekkori kirohanásával ő maga okozta édesanyja halálát. Két megtört szív találkozása. Vajon sikerülhet nekik kiutat találni? Gyötrelmes sorsukat valami új útra terelni? ,Az embernek sok arca lehet, a léleknek csupán egy van.'
Rád Várva by Viki712
42 parts Ongoing
Virág élte nem egyszerű. Tudja, hogy az egyetemi tanulmányait csak akkor tudja befejezni, ha megmarad neki az ösztöndíja, amiből és persze az egyetem melletti állásából fedezni tudja az egyetemét. Szüksége van rá. Nagyon. Azonban ez a forrás veszélybe kerül, amikor bárhogy próbálkozik, egyik cég sem hajlandó őt felvenni gyakornoknak. Márpedig az egyetem világosan előírja, hogy egy fél évet valahol gyakornokként le kell töltenie vagy legalábbis szerződése kell, hogy legyen egy vállalattal más különben nem léphet tovább a következő félévbe. Utolsó lehetőségként megy el a minden hallgató által borzalmasnak emlegetett Lakatos Építészethez. Tudja, nincs más választása. Meg kell szereznie a munkát. Máté mást sem akar, csak békésen vezetni a céget, és eltemetni magába a múltat. Még mindig a volt felesége emlékével küzd, amit próbál elfelejteni azonban ez nem olyan egyszerű, amikor nap mint nap szembe kell néznie a nő szinte teljes másával. Nem csak, hogy ez a probléma tornyosul előtte, hanem napról napra meg kell küzdeni az édesanyjával, aki azért rágja a fülét, hogy keressen már maga mellé végre egy lányt és hagyjon fel a magányos élettel. Neki azonban tökéletes egyedül. Megszokta már, hogy nincs mellette női társ, és szentül hiszi, hogy nem is kell neki. Hiszen volt egy, de azt a sors kegyetlenül elvette tőle. Az egész azonban megváltozik, amikor egy nagyszájú egyetemista lány érkezik hozzá állásinterjúra, hogy betöltse az üres gyakornoki posztot. Egy történet egy nőről, aki évek óta küzd az álmaiért, és egy férfiról, aki nehéz terhet cipel a vállán. Vajon összefér a kettőjük élete vagy a múlt örökre falakat állít közéjük?
Nell by lampa_feny
31 parts Ongoing
Eleanor Grayson, élete maga a pokol, az évszázad legnagyobb iskolai lövöldözésnek túl élője és mindezen túl, az elkövető rokona. Ezért utálja az egész iskola, őt hibáztatják, az űr miatt, ami bennük maradt az eset után, de azzal senki nem törődik, hogy ő maga is olyan embereket gyászol akik a világot jelentették neki, ráadásul mindig is gyűlölte a mostohabátyját, aki ezt a szörnyűséget tette. Damien Volton, egyike azoknak, akik levegőt se hagynak a lánynak, talán még a legfőbb szekálójának is nevezhetnénk. Gyűlöli a lányt, amiatt, amit a mostoha bátyja tett, és gyűlöli, hogy valójában képtelen szívből utálni. Damien kishúgát vesztette el, az egyetlen lényt, aki tényleg szerette a férfit, átlátott a csillogáson és a csábos mosolyon, de elment Dam pedig, akárhogy is bizonygatja magának, hogy utálja Eleanort, valójában, már megszállottság szinten vágyik rá és amikor megtudja, hogy a lány el akar menni, mindent megtesz, hogy Eleanorban fel se merüljön a gondolat, hogy idő előtt kizárja őt az életéből. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- -Véget ért a nyaralásod Nell? - ő volt az egyetlen az iskolába aki ezt a becenevét használta és ettől a lánynak felfordult a gyomra, gyűlölte, ahogy kiejti és az is hogy egyedül ő teszi ezt, még akár különleges is lehetne, ha nem teszi tönkre a napjait, miután így nevezi. -Add vissza Damien! -próbálja kikapni fülesét kezéből, de a fiú élénkebb volt és elhúzta, El pedig villámgyorsan visszahúzta remegő kezeit mielőtt, bármijéhez is hozzáérhetett volna az ellensége. Ennyire utálta, még csak hozzá se akart érni!
You may also like
Slide 1 of 10
A Sötétség Érintése ( Maffiaháború 1.)  cover
In War and Love - Háborúban és Szerelemben cover
Helytelen I. ✿ cover
Rád Várva cover
Amore diabolico /Ördögi szerelem /🥀 cover
A főnök  cover
𝐕𝐄𝐒𝐏𝐄𝐑𝐓𝐈𝐍𝐄 𝐈𝐈. - 𝐄𝐕𝐄𝐍𝐓𝐈𝐃𝐄 cover
Nell cover
Igazi szenvedély /18+/ BEFEJEZETT cover
Tabu cover

A Sötétség Érintése ( Maffiaháború 1.)